A környezetben lévő hormonszerű hatással bíró anyagok veszélyei
2013. márc. 20., MTI alapján

Bizonyítást nyert, hogy a romló speriumszám, a hiperaktivitás, a figyelemzavar és még számos, korábban ritka betegség gyakorisága a környezetszennyezés miatt nő.



Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) közös tanulmánya az eddigi legátfogóbb, ami az emberi hormonrendszerre nézve káros anyagokról, az úgynevezett EDC-kről készült.
A szerzők sürgetik, hogy készüljenek további elemzések a szóban forgó anyagokról – amelyeket széles körben használnak a háztartásokban és számtalan ipari termékben is megtalálhatók - annak érdekében, hogy teljességgel kiderüljön az összefüggés az EDC-k és a különféle betegségek és rendellenességek között.
Az emberi hormonrendszerre káros anyagok megtalálhatók a természetben is, szintetikus fajtái jelen vannak a rovarirtó szerekben, az elektronikus eszközökben, a kozmetikai és higiéniás termékekben, játékokban, valamint adalékanyagként megtalálhatók élelmiszerekben és gyógyszerekben is.
A tanulmány felhívja a figyelmet az EDC-anyagok és az egészségi problémák közötti összefüggésekre, köztük annak a lehetőségére, hogy a szintetikus vegyi anyagok esetleg hozzájárulnak le nem szállt here kifejlődéséhez, mellrák kialakulásához, az idegrendszer fejlődési problémáihoz, hiperaktivitáshoz, figyelemzavarhoz és nyirokmirigyrák kialakulásához.

A több mint kétéves kutatás eredményei nyomán a héten közzétett, A tudomány állása az emberi hormonrendszerre nézve károsító anyagokról című tanulmány szerint "feltételezhető, hogy a rovarirtókban lévő ftalátok, a biszfenol-A és más anyagok károsítják a nők termékenységét, növelik a gyermekkori betegségek, köztük a leukémia lehetőségét". A szakemberek aggodalmuknak adtak hangot a biszfenol-A jelenléte miatt a mindennapokban - például a konzervdobozok, napszemüvegek anyagában -, ami károsíthatja az emberi szervezet fejlődését, növekedését. Hasonló fenntartásukat fejezték ki a hormonrendszert károsító anyagok állatvilágra gyakorolt hatásai miatt is.

A jelentést elolvashatjátok teljes egészében angolul itt:

EDCs_Summary_for_DMs _Jan24.pdf

Mit csinálhatunk?

Sok mindent! Íme néhány fontos tanács:

Ne használj feleslegesen sok vegyszert, kozmetikumot! A bőrünk ideális felület ahhoz, hogy vegyi anyagok felszívódjanak róla és a szervezetünkbe kerüljenek. Nézd meg milyen testápolót, vagy bármit kensz magadra! Mik az összetevői, honnan származik?Ha tengeri herkentyűt esztek, akkor lehetőleg ne a tenyészettet, vagy a balti tengerből származót vedd meg!

Táplálkozz kiegyensúlyozottan, változatosan! Ha csak ugyanazt a néhány dolgot szereted, akkor nagyon ki vagy szolgáltatva az esetleges szennyezésnek az élelmiszer révén.

Semmiképpen ne mikrózz nem erre szolgáló műanyag edényben élelmiszert, ételt, italt!