Mademoiselle Bertus

2010 szeptemberében végre a kezemben tarthattam a jogsimat. Persze én sem voltam kivétel, az igazolványban lévő fénykép brutálisan gáz lett… Ennek ellenére elmondhatatlanul büszke voltam magamra.

Csak nézem a kamaszokat

Innen a középkorú létből egyszerre egyszerű és egyszerre bonyolult. 
Mert vegyük csak a párkapcsolatokat. Még hajdanán (a mobiltelefon és internet előtt) kellő logisztika és küzdelem kellett ahhoz, hogy egy-egy randi összejöjjön. A lányok a figyelemfelkeltésben, nyitottságban voltak verhetetlenek, na de a fiúk komolyan hajtottak arra, hogy hazakísérhessék a lányokat. Az már fél siker volt, ha ezt egy fiú el tudta érni.

Tini vagy? Aha

Van egy színház a Józsefvárosban, a Fészek Színház. Távolról hatalmasnak tűnhet a gyárépületben megbújó teátrum, de közelebbről kiderül, hogy valójában egy kedves, barátságos, mindenkinek képes élményt nyújtani, s valójában egészen emberi. Mint én, haha! Le sem tagadhatnám, hogy közöm van hozzá: egyik alapítója vagyok.