Sminkelés
2011. szept. 30., Nagy Krisztina

Nem, nem fogok különleges sminktippeket és egyebeket megosztani senkivel, nehogy bárki is azt higgye a cikk címét olvasva.

Először is szerintem 16 év alatt teljesen felesleges kenceficéléssel foglalkozni, hacsak nem valami extrémen mitesszeres/pattanásos bőrről van szó, ez esetben is csak az „ápol és eltakar” arckrémekre/púderre gondolok.

Igazából ez is olyan téma, amihez a saját véleményemen kívül mást nem nagyon tudok hozzászólni. (Na nem mintha ez baj lenne…). Én amikor először sminkhez nyúltam, azt nem azért tettem, hogy „szebb legyek”, hanem azért, hogy magamhoz képest kirívó színekben pompázzak. Erős nyitásként kipróbáltam a vörös szemfestéket, alul jó vastagon kihúzva fekete szemceruzával. Ezt úgy kb. egy évig szívesen viseltem, bár az iskolában nem nagyon díjazták. Aztán rám is szóltak, hogy talán nem kéne ottanra. (Megjegyzem ez 10.-ben volt.)

A vörös mániám közben kísérletezgettem mindenféle pasztelles színnel, mindig a ruhámhoz megfelelően. Nem is olyan rég pedig teljesen megelégeltem a szemfestékeket, mert mivel kontaktlencsét viselek, ha csak egy icipici porszem is belemegy, iszonyatosan könnyezni kezdek. A szétfolyt smink meg minden, csak nem szép.

Manapság pedig csak szemceruzát használok, és különlegesebb alkalmakkor valami halvány szemfestéket. Elvetemült pillanataimban még a kedvenc vörösömet sem vetem meg. A szempillaspirált  szintén a kontaktlencsém miatt dobtam el, na nem mintha anélkül gyakran használtam volna…

Szájfényt nem használok, mert azonnal lenyalom, és különben is szép szám van a nélkül is, hogy csillogna. A rúzst meg végképp nem szeretem, mert annak nem látom semmi értelmét. Majd ha vén öregasszony leszek, és semmi színe nem lesz már a számnak, akkor majd kenek rá valamit. Esetleg.

Tehát tömören úgy állok a sminkelés dologhoz, hogy alkalmakkor, és szolidan jól néz ki, de minden napra teljesen felesleges a több tonnányi vakolat. Általános iskolás kislányoknak meg pláne! Szerintem nincs annál röhejesebb látvány, mintha egy 13-14 éves lány úgy van kisminkelve, hogy kapásból kinéz vagy 30 körülinek. Nem egy ilyennel lehet találkozni az utcán, ez a borzasztó. Ja, és még valami, amit elviselhetetlennek tartok a sminkben, az, amikor egy vécében nem lehet odaférni a mosdókhoz, mert minden hülye p*csa ott mázolja magát.

Több hasonló stílusú cikket a http://teenagers.gportal.hu oldalon olvashattok tőlem. A kis birka rajzok is oda kapcsolódnak, amik néha fel fognak bukkanni itt a cikkeink kapcsán, ha többet szeretnél tudni róluk, kattints a linkre!

Ne legyél B.I.R.K.A.!