Az energiaitalról – megint
2014. febr. 21., Ábra: Németh Ágnes, szöveg: Klujber Valéria

Egyre többen „reggeliznek" energiaitalt, ahogy azt utazás közben is látom. Nézzétek meg milyen friss adataink vannak erről a témáról.

 



Nemsokára elindul (reményeink szerint) az iskoláskorú fiatalok egészségmagatartása kutatás 2014-es felmérése, ahol szakszerűen kiválasztott iskolák több ezer ötödikes, hetedikes, kilencedikes éstizenegyedikes fiataljait kérdezzük meg életmódjukról, egészséget befolyásoló szokásaikróla nemzetközi keretek között zajló vizsgálatban. Most az idei önkitöltős kérdőív előzetes tesztelése során kapott adatokat mutatjuk meg, ami azt jelenti, hogy ez nem biztos, hogy pontosan jellemzi általában a magyar fiatalokat, csak azokat, akik ezt a kérdőívet a tél folyamán kitöltötték, de szerintünk érdekes.
Az alábbi ábrából az látszik, hogy ahogy egyre idősebbek lesztek, többen fogyasztotok energiaitalt. Az ötödikesek háromnegyede még soha nem ivott energiaitalt, míg a 9-eseknek csak egyharmada mondhatja ezt el magáról. Itt már a fiatalok egyharmada hetente legalább kétszer fogyaszt energiaitalt, nyilván van olyan is, aki akár naponta.
Sokszor írtunk már róla, hogy ez miért rossz, itt elolvashatod.



Még egy ábra.
Ezen is szépen látszik az, hogy csökken azoknak az aránya, akik soha nem isznak energiaitalt, de az is, hogy a fiúk és a lányok között ebben a tekintetben elég nagy a különbség. Hetedik évfolyamon a fiúk több, mint kétharmada már fogyaszt energiaitalt, míg a lányoknak „csak" a fele. A különbség kilencedikre csökken, de még megvan.



Az energiaital-fogyasztás nem csak egy ugyanolyan menőzés, mint pl. a cigi? Ha nem látszana a dobozon, hogy valamelyik „menő" energiaitalról van szó, akkor is innátok??? Finom? Vagy csak a hatása kell? Akkor már inkább igyatok egy hosszúkávét valami jó kis helyen, vagy reggel – OTTHON.