Energia (?) – ital
2012. nov. 30., MTI

Egy év alatt 123 embert kellett kórházba szállítani energia-ital fogyasztása miatt.



Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azt közölte: a tavaly november 1. óta összegyűjtött adatok szerint összesen 232 esetben érkezett jelentés túlzott energiaital-fogyasztással összefüggő eseményről, rosszullétről, kellemetlen tünetekről.

Az ÁNTSZ kiemelte: azoknál, akik nem szoktak hozzá a koffeintartalmú italok fogyasztásához - vagyis különösen gyermekek, fiatalok esetében -, a túladagolás akár halálhoz is vezethet. Az ÁNTSZ szerint ezért is megdöbbentő, hogy a rosszullétről beszámolók 77 százaléka 18 év alatti fiatal volt, közöttük 8-10 éves gyermekek is voltak.

A túlfogyasztásnak 229 esetben nem volt maradandó következménye, két esetben viszont feltételezhető, hogy szerepet játszott a gyermekek magas vérnyomásának kialakulásában - emelték ki.

Az Országos Mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletektől, a gyermekorvosoktól, a háziorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskoláktól érkezett jelzések 19 százaléka a lányokat, 81 százaléka a fiúkat érintette. Az elfogyasztott energiaital eseti mennyisége a két decilitertől a három literig terjedt. Ráadásul ezek egynegyedében még alkoholt is fogyasztottak az energiaital mellé.

Az ÁNTSZ közleményében kitért arra, hogy az energiaitalokat általában azért fogyasztják az emberek, hogy növeljék terhelhetőségüket, például a munkahelyen, sportoláskor. "Az energiaital nem szomjoltó üdítőital!" - szögezték le. A szakemberek éppen ezért arra figyelmeztetnek: a túlzott fogyasztás hosszú távon ártalmas lehet, elsősorban a szívre és az érrendszerre.