Van egy olyan rosszindulatú-daganat típus, amit leggyakrabban (szinte 100%-ban) egy vírusfertőzés okoz. Ez a vírus, a humán papillómavírus. A papillóma szó egy jóindulatú daganat-típust jelöl, mivel ezek a vírusok jóindulatú elváltozásokat is képesek okozni. A méhnyak-rákos betegségek okozója azonban ugyanez a vírus! A vírusnak legalább 60-féle változata, típusa van. Mindegyik közös jellemzője, hogy beépül a megfertőzött szervezet genetikai állományába (DNS-ébe) és saját magát a gazdaszervezet működésének felhasználásával szaporítja. A vírus csak az adott gazdaszervezetben képes szaporodni, a humán vírusok így csak az emberben. 35-féle típus képes a nemi szervek különböző gyulladásos, daganatos betegségeit kiváltani. Igazoltan szerepük van a végbélrák és a szájüregi, garatban jelentkező rákok kialakulásában is. A vírusfertőzést a szervezet leküzdheti, vagy tartósan fertőződik, és az ilyen esetek egy részében az éveken át fennálló fertőződés következménye méhnyakrák lesz.
Ennek a betegségnek a gyógyulása a felismerésén múlik. Magyarországon is jólszervezett szűrővizsgálat működik ennek érdekében. Hivatalosan 3 évente, de sokszor a bármilyen okból végzett nőgyógyászati vizsgálat kapcsán elvégzik a méhnyak leváló sejtjeinek mikroszkópos vizsgálatát és szerencsés esetben megkapjuk a negatív leletet: P1, vagy P2.
A méhnyakrák a világon a második leggyakoribb rosszindulatú daganat nők körében, de a halálozásban is majdnem ilyen előkelő helyen szerepel. Hazánkban 2004-ben 493 nő halt meg méhnyakrák miatt. A korai stádiumban felismert méhnyakrák műtéttel, a jelenleg használt citosztatikumokkal jó eséllyel gyógyítható.
A megkapott hpv-fertőzésre nincs hatásos kezelésünk. Megfelelő immunitás esetén (az esetek 90%-a) a betegség két éven belül meggyógyul. A különböző típusba tartozó vírusok miatt lehetséges az újrafertőződés is. A vírus gyakorlatilag a szexuális érintkezés minden formájával megkapható. Az óvszer csökkenti a kockázatot.
A kifejlesztett két oltóanyagtípusból egyelőre azt törzskönyvezték, amelyik a két leggyakrabban rákot okozó típus mellett két olyan típust is tartalmaz, amelyek "csak" nemi szervi szemölcsöt (kondilóma) okoznak. Az oltóanyag persze nem az egész életképes vírust tartalmazza, csak az immunitást kiváltó részeit, a DNS-ét nem. Az oltásnak akkor van a legnagyobb haszna, ha valaki még NEM FERTŐZŐDÖTT, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nemi élet megkezdése előtt. A nemi aktivitással a nők 50-70% fertőződik élete során a vírussal, általában a fiatalabb életkorban - 20-as évek - van a fertőződés csúcspontja. Egyelőre az oltást meg kell vásárolni, ha valaki szeretné megkapni. Érdemes érdeklődni a nőgyógyásznál, vagy a www.hpvinfo.hu honlapon. Nálunk is tehettek fel kérdéseket ezzel kapcsolatban.
Az oltás nem védi ki teljes egészében a méhnyakrák kockázatát, mivel csak a leggyakoribb típusú papillómavírusok ellen véd, de nem az összes ellen, ami rákot tud okozni. Így természetesen a szűrés sem válik feleslegessé! A néhány évre kiterjedő követéses vizsgálatok miatt nem lehet pontosan tudni a védettség időtartamát sem, de ismételt oltás esetén ez feltehetően hosszú időre elegendő védettséget biztosít (jelenleg 5 évről vannak adataink).
HPV-vírussal a férfiak egy részének nemi szerve is fertőzött (USÁ-ban 1%), de esetükben ez általában nem okoz látható tüneteket és nem alakít ki betegséget. Egy vírushordozó férfi újra megfertőzheti a betegségéből kigyógyult partnerét - akár hüvelyi, akár orális szexről van szó.
Akinek volt már szexuális kapcsolata, az feltétlenül vegyen részt méhnyakrák-szűrésen ? ingyenesen! Akinek még időben jött a lehetőség, az érdeklődjön az oltásról!
Miért van szükséged arra, hogy felkeresd a nőgyógyászt?
Az emberek többsége általában csak akkor fordul orvoshoz, amikor betegnek érzi magát.
A hüvelyben normál körülmények között is élnek különféle gombák, baktériumok, protozoonok (egysejtűek). A "hüvelylakók" mindaddig nem okoznak semmiféle betegséget, míg fel nem borul egyensúlyi állapotuk. Kérdés, hogy ez mikor és minek következtében történhet meg.