STOP Só
2012. máj. 18., Dr Klujber Valéria a www.stopso.eu honlap alapján

Szereted a virslit, a chipszeket és a ketchupot?
Szüleidnek magas a vérnyomása?
Tegyél valamit, hogy elkerüld az életen át tartó gyógyszerszedést!

Tudtad?
Pusztán az íze alapján meg tudom mondani egy élelmiszerről, hogy mennyi sót tartalmaz?
NEM. Néhány kifejezetten magas sótartalmú terméknek egyáltalán nincs sós íze. Ennek oka például, hogy egyes élelmiszerek a só mellett nagy mennyiségű cukrot is tartalmaznak (pl. reggeliző pelyhek), így ezek íze inkább édes, mint sós. Emellett az ízlelőbimbók hozzászoknak a sós ízhez, így aki rendszeresen sósan étkezik lehet, hogy észre sem veszi, hogy milyen nagyon sós az étel, amit fogyaszt, mert ehhez szokott hozzá. Ahogy csökkenti főzéskor a sót, vagy megszokja, hogy kóstolás nélkül ne sózzon, ízlelőbimbói érzékenyebbé válnak a sós ízre. Így előfordulhat, hogy az az étel, amit korábban kedvelt most ehetetlenül sósnak tűnik majd – ez jelzi, hogy jó úton jár.

Valóban csak időskorban kell azzal foglalkoznunk, hogy mennyi sót fogyasztunk?
NEM. A túlzott sófogyasztás minden életkorban növeli a vérnyomást. Az igaz, hogy egy idősebb embernek nagyobb esélye van akár szívinfarktus, akár agyvérzés kialakulására, mint egy húszévesnek. Azonban egy magas vérnyomású húszévesnél sokszorosa az előbb említett kórképek esélye egy normál vérnyomású, hasonló korú fiatalhoz képest.

A tengeri só jobb választás, mint az asztali só?
NEM. Függetlenül attól, hogy az adott só honnan származik, mennyire drága, szemcsés / kristályos vagy bármilyen egyéb alakú – mindegyik só nátriumot tartalmaz, és egyedül a só nátrium tartalma az, ami meghatározza, hogy mennyire emeli a vérnyomást. Az azonban minden sóra igaz, hogy a rendszeres túlzott sóbevitel magas vérnyomás kialakulásához vezet. 


A sóbevitel összefügg a vérnyomással!

Az utóbbi években számos tudományos bizonyíték született arra vonatkozóan, hogy a magas vérnyomás egyik legfontosabb kockázati tényezője a túlzott sóbevitel. A sófogyasztás mértéke és a vérnyomás között bizonyítottan pozitív összefüggés van mindkét nemnél, minden életkorban. Ez a kapcsolat mind normál, mind magas vérnyomással rendelkezőknél kimutatható.

Az INTERSALT (1988) tanulmányban 32 ország vett részt, összesen több mint 10 000 fővel (20-59 évesek). A sóbevitel szoros kapcsolatban volt a szisztolés és diasztolés vérnyomással mindkét nem esetében. Az angliai NDNS (National Diet and Nutrition Survey, 1997) vizsgálatban 4-18 éves gyerekek körében szintén megerősítették a sóbevitel és a szisztolés vérnyomás közötti összefüggést. Egy nemrégiben megjelent elemzés pedig alátámasztotta a sófogyasztás és a vérnyomás közötti dózis-függő kapcsolatot magas és normál vérnyomással rendelkező személyek esetében egyaránt. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb a sóbevitel, annál jobban emeli a vérnyomást.



A magas vérnyomás Magyarországon népbetegség.
A magas vérnyomás több mint 2 és fél millió embert érint ma Magyarországon. A hypertonia (magas vérnyomás betegség) a szív- és érrendszeri (ún. kardiovaszkuláris) betegségek fő kockázati tényezője. A magyar lakosság megbetegedési és halálozási statisztikáiban kiemelt jelentőséggel bírnak kardiovaszkuláris betegségek, melyek az összhalálozás közel feléért felelősek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapítása szerint az agyvérzések 62%-nak, illetve a szívkoszorúér-betegségek 49%-nak hátterében a magas vérnyomás áll.

A magas sóbevitel önállóan is növeli a szív- és érrendszeri (ún. kardiovaszkuláris) betegségek kockázatát.
Mindemellett a magas sóbevitel önmagában növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A NHANES elemzések (USA 1976-80; 1988-1994) alátámasztották, hogy a túlzott sóbevitel a szív- és érrendszeri betegség okozta halálozás önálló kockázati tényezője. Egy 2001-ben publikált tanulmány szerint a vizelettel ürített só és a kardiovaszkuláris halálozás erősen összefügg. Az eredmények szerint a magas sóbevitel előre jelezte a halálozást és a szívbetegség kockázatát a szívbetegség egyéb rizikófaktoraitól - beleértve a magas vérnyomást is – függetlenül.

A magas sóbevitel egyéb betegségeket is okozhat.
A legfrissebb kutatások szerint a magas sófogyasztás további betegségek kockázati tényezője lehet, mint például a gyomorrák, csontritkulás (osteoporosis), vesebetegség, bal kamrai szívizom megvastagodás (hypertrophia) és a cukorbetegség (diabetes).


A sóbevitel csökkentésével eredményesen csökkenthető a vérnyomás.
Számos tanulmány igazolta, hogy a sóbevitel mérséklése eredményesen csökkenti a magas vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.Nem meglepő, hogy a hypertonia betegség kezelésének egyik alapja a csökkentett sóbevitel. A vérnyomás 2-8 Hgmm-es csökkenése révén a stroke okozta halálozásban 24%-os, szívkoszorúér-betegségek következtében kialakuló halálozásban 18%-os kockázatcsökkenés figyelhető meg.

Legfontosabb, hogy tudjad melyek a magas sótartalmú (nátrium-klorid tartalmú) élelmiszerek, hiszen ezekből származik a napi sóbevitel jelentős része. Ezekből fogyassz kevesebbet!

Melyek a magas sótartalmú élelmiszerek?
A teljesség igénye nélkül ezek a … …kenyérfélék, pékáruk, margarinok, húskészítmények, felvágottak, sajtok, juhtúró, salátaöntetek, mustár, ketchup, ételízesítők, konzervek, sós nassolnivalók, félkész- és késztermékek valamint a kényelmi termékek – pl. instant levesek, készételek.

Mindig nézd meg az élelmiszercímkét, mielőtt az élelmiszert megveszed – legalább első alkalommal!
Mit mutat az élelmiszercímke?
A hazai jogi szabályozás szerint sajnálatos módon jelenleg nem kötelező feltűntetni az élelmiszerek sótartalmát az élelmiszercímkén, kivéve, ha sótartalomra vonatkozó állítások valamelyike van rajta például: "Alacsony sótartalmú", „Csökkentett sótartalmú” stb.Ilyenkor a címkén olvashatónak kell lennie a termék nátrium tartalmának.