» Test

Tízből 8 szülő kérte a HPV oltást

2014. October. 13. , by ANTSZ

2014. szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e az önkéntes, térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltást. A visszaérkezett nyilatkozatok alapján az érintettek túlnyomó többsége, 82,6 százaléka élni kíván a lehetőséggel. 80 százalék fölötti átoltottsággal Magyarország rögtön a védőoltás bevezetésének első évében Európa élvonalába kerülhet.

A megyei / fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinek jelentései alapján az Országos Epidemiológiai Központ elkészítette azt az összesítést, amelynek alapján az oltóanyag kiszállítása történik. Az adatokból kiderül, hogy a 46 ezer jogosult gyermek szülei közül közel 38 ezer kérte a térítésmentes védőoltást, ez országos átlagban 82,6 százalékot jelent. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelenleg elérhető adatai szerint hasonlóan jó arányt egész Európában csak Portugália és az Egyesült Királyság tud felmutatni.

Hazánkban több olyan járás is akadt, ahonnan a nyilatkozatok 100 százaléka visszaérkezett és a szülők kivétel nélkül mindegyik esetben úgy nyilatkoztak, hogy kérik leányuk számára a humán papillomavírus elleni védőoltást a méhnyakrák megelőzése érdekében. Ezeken a területeken tehát minden arra jogosult gyermek megkaphatja majd az oltást. Összességben sincs olyan megye az országban, ahol az igénylések aránya 70 százalék alatt maradt volna. Hangsúlyozzuk, hogy azokban a régiókban sem lesz feltétlenül magasabb az oltatlanok aránya, ahol az országos átlagnál kevesebben igényelték a vakcinát. Pontos kimutatás hiányában ugyanis nem lehet tudni, hogy korábban hányan vásárolták meg az oltóanyagot patikai forgalomban, illetve hányan kapták meg az önkormányzatok által biztosított térítésmentes vagy kedvezményes védőoltást. Fontos kiemelni, hogy a korábbi önkormányzati programok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a méhnyakrák elleni védőoltás lehetőségéről a szülők már rendelkeztek ismeretekkel.

A következő évektől valamennyi 7. osztályt elérő lány számára felajánlásra kerül a térítésmentes HPV elleni védőoltás. Az ÁNTSZ tud arról is, hogy több önkormányzat saját kezdeményezésének folytatása mellett döntött, így biztosítja a vakcinát azon lányok számára, akik 8. osztályosok, vagy ennél idősebbek, és életkoruknál fogva a nemzeti védőoltási program részeként bevezetett lehetőséggel már nem élhetnek. Akik a kedvezményes oltási programokból kimaradnak, azok is kaphatnak HPV elleni védőoltást, hiszen gyógyszertári forgalomban – térítés ellenében – több féle vakcina is hozzáférhető. Mivel az oltóanyag vényköteles, ezért ehhez előzőleg fel kell keresni a háziorvost.

A HPV elleni védőoltások a magyarországi jól bevált gyakorlat szerint iskolai kampányoltások keretében kerülnek lebonyolításra. Az első védőoltásra az ütemezés szerint 2014 októberében, illetve novemberben, a második vakcina beadására pedig 2015 áprilisában kerül sor.

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.