Jó tanácsok a fájdalomcsillapítók szedéséhez
2019. nov. 19., Dr. Klujber Valéria

Ha már muszáj, akkor hogy vegyük be?

Ne kapjuk be csak úgy, a gyógyszert, hanem – az előírásnak megfelelően – egy pohár vízzel vegyük be!
A paracetamol kivételével szinte valamennyi szer közvetlenül irritálhatja a gyomor- és béltraktus nyálkahártyáját. Ha ezeket a pirulákat folyadék nélkül nyeljük le, akkor fennáll a veszélye a nyelőcső vagy a gyomor falára való kitapadásnak, a direkt nyálkahártya-károsodásnak, aminek akár vérzéses átfúródás (perforáció) is lehet a következménye. Ennek az esélye jelentősen csökkenthető azzal, ha egy pohárnyi vízzel, és nem éhgyomorra vesszük be a fájdalomcsillapító gyógyszert.

Ez tehát direkt hatás, nem az, amit a hatóanyagról írtunk a korábbi részben. Az aszpirin és a szerek nagy része sav-származék!

Melyik hat gyorsabban?
Alapvetően a kiszerelés módja és nem a hatóanyag a döntő.

Minél inkább folyékony, azaz oldottabb formában kerül a szervezetbe, annál korábbi hatásfellépéssel lehet számolni. Erről szólnak a reklámok. Sok fájdalomcsillapító készítménynek van oldat készítésére alkalmas por formájú kiszerelése, amit bele kell önteni egy pohárnyi hideg vagy meleg vízbe, és meginni.
A lágyzselatin anyagú kapszuláknál is (amik a hatóanyag oldott, folyékony formáját tartalmazzák) gyorsabb hatás fellépésére lehet számítani a tablettákhoz képest.

Ha lehet, érdemes külsőleges készítményt választani!
Több fájdalomcsillapító hatóanyagnál - diklofenák, ibuprofén - belsőlegesen (szájon át) és külsőlegesen (krémként, gélként, tapaszként) alkalmazható gyógyszerformák is rendelkezésre állnak. Sportsérüléseknél, mozgásszervi fájdalmaknál előnyben részesítendők a külsőlegesen alkalmazandó gélek, krémek vagy tapaszok. A külsőlegesen alkalmazott fájdalomcsillapító gyógyszerek hatása számos esetben a belsőlegesen alkalmazottakéval vetekszik, miközben a bőrre kent vagy tapasztott patikaszereknél a mellékhatások kockázata minimális a szájon át szedettekéhez képest. (Hiszen a vérben lévő koncentráció sokkal alacsonyabb.)

A lehető legkisebb dózisban, a lehető legrövidebb ideig alkalmazzuk a fájdalomcsillapító gyógyszereket!
Így kerülhetjük el legnagyobb eséllyel a nemkívánatos mellékhatásokat.