A bullying vagy bántalmazás
2023. nov. 6., Várnai Dóra

Mit tehetsz, ha szemtanúja vagy mások bántásának? 5. rész

A sorozatunk előző cikkében avval foglalkoztunk, hogy kik bántanak másokat, milyen okból teszik ezt és mit tehetnek, hogy változtassanak ezen. Arról is írtunk, hogy másokat bántani semmilyen ok miatt nem elfogadható tett. Mostani cikkünkben a bullying szempontjából leglényegesebb ponthoz érünk: a szemlélők, kívülállók szerepéről lesz szó. Furcsa módon a bántalmazás leginkább azokon a tanulókon múlik, akiknek első ránézésre semmi közük nincs ehhez.

Kik a bántalmazás szemlélői?

A bullying központjában úgy tűnik, mintha az áldozat és a bántalmazó állna. Valójában többféle szerepben lehetnek az érintettek. A szemlélők (néha kívülállónak is hívják őket) azok, akik látják, hallják, mi történik és erre többféle módon reagálhatnak.

  1. Egy idő után maguk is csatlakoznak a bántáshoz tettlegesen vagy csak azzal, hogy együtt nevetnek a bántalmazóval, kifejezik számára a támogatásukat. Ezzel a bántalmazó csatlósaivá, megerősítőjévé lépnek elő.
  2. Nem tesznek semmit, pl. tovább mennek, saját dolgaikkal foglalkoznak, nézik a telefonjukat, tovább beszélgetnek másokkal.
  3. Megvédik azt, akit bántanak.

Mit gondolnak a bántás szemlélői?

Sok különböző ok van, ami a diákokat elrettenti vagy éppen arra ösztönzi, hogy beavatkozzanak bántalmazási helyzetekbe! 

Milyen okai lehetnek, annak, ha valaki nem lép közbe, mikor látja, hogy valakit bántanak?

  • Attól fél, hogy a bántalmazó őt is bántani fogja.
  • Attól fél, hogy ettől rosszabb helyzetbe kerül az osztályban.
  • Nem szereti az áldozatot.
  • Nem biztos abban, hogy amit lát az nem helyes és nem tudja pontosan, kik hogyan viselkedtek.
  • Nem bízik abban, hogy a felnőttek vagy más diákok be fognak avatkozni.
  • Attól fél, hogy a felnőttek rontanak a helyzeten.
  • Nem tudja, hogyan kell közbelépni vagy mit kell tenni.

Mi ösztönzi a szemlélőket arra, hogy közbelépjenek?

...ha bántalmazás áldozata a barátjuk,

...ha többen vannak,

...ha erkölcsileg nem értenek egyet a bántalmazással és úgy gondolják,  mindenki megérdemli a tiszteletet, a bullying pedig helytelen dolog,

...ha a bántalmazás áldozatát ártatlannak tartják,

...ha a bántalmazás célpontja iránt empátiát éreznek,

...ha tudják, milyen rossz dolog a bántás és milyen gyakran történik hasonló  dolog,

..ha bízhatnak abban, hogy az iskolából a felnőttek is be fognak avatkozni.

A szemtanúk segíthetnek legjobban a bántalmazás csökkentésben, ha aktívan fellépnek a bántalmazás ellen és védőkké válnak

Ennek több módja is lehetséges.

  1. A bántalmazás áldozatának támogatása a bántalmazás után.
  2. Felnőttek értesítése a bántalmazásról.
  3. Amennyiben biztonságos, a bántalmazási helyzetbe is be kell és lehet avatkozni. Például úgy, hogy az áldozatot elvisszük onnan, ahol bántják vagy megkérjük a bántalmazót, hogy hagyja abba, amit csinál. A helyzet akkor biztonságos, ha a bántalmazó és a beavatkozó nagyjából hasonló erőben és pozícióban van a közösségben.

Mit tegyél, ha szemtanúja vagy mások bántásának?

  • Egy bántalmazási helyzetben inkább az áldozathoz beszélj, őt próbáld meg „kivinni” a helyzetből!
  • Ha a bántalmazó erősebb nálad és fennáll a veszélye, hogy téged is megtámad, akkor

NE avatkozz be, hanem szólj másoknak vagy egy felnőttnek!

  • Ha biztonságos a bántalmazóhoz szólni, akkor nyugodt hangon, határozottan, a bántalmazót nem sértegetve, hergelve tedd ezt! ( „Hallottam, hogy csúfoltál valakit. Kérlek, ezt hagyd abba, mert itt így nem viselkedünk!”).
  • Ajánld fel a társaságodat az áldozatnak! Tudasd az vele, hogy érted, min megy keresztül. Ez történhet úgy, hogy egyszerűen megkérdezed őt, hogy jól van-e, és tudatod vele, hogy ott vagy, ha beszélni szeretne.
  • Mindig jelentsd az általad látott bármilyen offline vagy online bántalmazást egy felnőttnek.
  • Vedd pártfogásba az áldozatot! Ha magányosnak tűnik, menj oda hozzá, és kérd meg, jöjjön veled és beszélgess vele. A tanulók kisebb eséllyel válnak céltáblává, ha csoportban vannak vagy valaki más társaságában.
  • Ne csatlakozz a bántalmazáshoz! Még ha csak ott állsz és figyelsz vagy nevetsz, azzal is bátorítod a bántalmazást, és közönséget adsz a bántalmazó számára.
  • Tartsd tiszteletben mások különbözőségét. Ne ítélj el senkit azért, mert másként néz ki, vagy más érdekli.
  • Gondold át, hogyan éreznéd magad, ha te lennél az áldozat, és mit szeretnél, hogyan kezeljenek.
  • Bátorítsd a barátaidat és a bámészkodókat, hogy menjenek el a helyszínről! Ha a bántalmazóknak nincs közönségük, kisebb eséllyel bántalmaznak.


 

Előző rész