A "kockulás
2018. aug. 22., Gallay Bence

~ számítógéphez kapcsolódó elfoglaltság :P 
Azt hiszem, ebben a témában nem fogok tudni hülyeséget mondani,ugyanis a dolog eléggé közel áll hozzám… Az elkövetkező néhány sorban olvashatjátok majd egy vérbeli kocka (vagyis az én) véleményemet a dologról. :)

Nos, mivel hivatalosan is kockának készülök, ezért azt tudom mondani, hogy semmiképpen sem ellenzem a dolgot. Legalábbis nem teljes mértékben.
A kockulás egészséges keretek között lehet jó, pl. ha osztálytársakkal játszol együtt, stb… Viszont végletekig nem szabad eljutni: nem egyszer lehet olvasni olyan híreket, hogy „xyz” meghalt, mert úgy beleélte magát a játékba, hogy nem evett semmit napokig és éhen halt. Én személy szerint kb. 5-6 éves korom óta gépezek, eleinte ugye csak játékokkal játszottam és semmit nem tudtam az egészről, hogy mi hogyan is működik benne. :D Volt nekem is olyan időszakom, amikor annyit játszottam, hogy… sokat! :) Volt olyan NYÁR, hogy egész nap a gép előtt ültem, és reggel kb. 7-től hajnalig ment a játék, aztán aludtam néhány órát, majd folytattam. Hát utólag visszagondolva elég szar dolog volt, mert egy idő után már a játékot se élveztem, csak játszottam, mert nem tudtam mit kezdeni magammal. Nos asszem ez nem túl egészséges dolog. xD
Így hát szépen töröltem a tettes játékot, és azóta nem is játszottam vele. Kicsit függő korszakom is volt már, igen… hát ez volt az.

Azóta nem sokat játszom a gépen, sőt, leginkább csak msn, skype, netezés, stb… A kockulásnak több hátránya is volt: elszartam vele egy egész nyarat, gyakorlatilag megszűnt az életem a valós világban egy időre, ugyanis mivel folyton játszottam, nem jártam el sehová. Előnye is volt talán, de max. annyi, hogy megismertem pár embert. Bár tény, hogy ez nem túl nagy előny, ugyanis mióta nem játszom, nem is tartom velük a kapcsolatot. xD Azóta ha játszom, nem játszom sokat, és max. csak akkor, ha nagyon nem tudok más programot találni magamnak…
Azóta már hivatalosan is kockának tanulok (na jó, informatikusnak :D). Maga a kockulás egymagában SEMMIRE nem jó szerintem. Főleg, ha abból a szempontból nézzük, hogy ha pl. nem is internetes játék, magyarul teljesen egyedül tolod a játékot. Mégszarabb.

Szóval javaslom mindenkinek, hogy NE kockuljon sokat! Higgyétek el, sokkal jobb dolgokat lehet csinálni a való életben, mint a számítógép előtt! :) Példának okáért, a gép előtt soha senki nem fog bepasizni/becsajozni! :D Ha ez az indok nem győz meg valakit, akkor asszem semmi. Úgyhogy röviden most úgy ennyi a kockulásról, majd még úgyis írok ebben a témában, mert van mit… :)