Állatvédelem a környezetvédőknek
2013. okt. 10., Bonifert Anna

A környezetvédelem egyik leghatásosabb módja az állatvédelem. Hogy miért? Olvasd tovább!

Az állatvédelem egyik nagy küzdelme a társállatok túlnépesedése elleni küzdelem, ami „mellékhatásként” jelentősen csökkenti azt a terhet, amit az állattartás a bolygóra mér. Ez a hatás egyáltalán nem elenyésző mértékű. Ahogy az emberek túlnépesedése is több energiát, több élelmiszert igényel, s több szennyezést jelent, úgy az állatoké is. A menhelyeken és gyepmesteri telepeken zsúfolva nyomorgó kutyák és macskák élete sokban hasonlít a létminimum alatt élő milliók életéhez, akik esetében szintén a fogamzásgátlás a leghumánusabb és legkivitelezhetőbb segítség. A kutyák és cicák ivartalanítása – lévén, hogy az ő esetükben sem tabletta, sem óvszer nem áll rendelkezésünkre - ezért hát nem csupán állatvédelmi kérdés.
Az állatvédelem másik nagy küzdelme a vadon élő állatok életének és szabadságának megóvása. A vadonélő állatok az ökoszisztéma részei, s természetes élőhelyükről való kiirtásuk vagy elhurcoltatásuk magától értetődően az egyensúly felborulásához vezet. Védelmük viszont a természetes élőhelyek megóvásával azonos. Azt hiszem, ezen nincs is mit magyarázni.
Az állatvédelem legnagyobb küzdelme a haszonállattartás megszüntetése. A haszonállattartás környezeti hatásairól könyveket lehetne megtölteni. Megpróbálom csak a leglényegesebb, legnyilvánvalóbb dolgokat foglalni össze.
A nyugati világ étrendje egyszerűen nem fenntartható. Előrejelzések szerint a világ népessége 2050-re eléri a 9 milliárd főt. Ha mindenki a gazdag országokban megszokott állatifehérjén alapuló étrenden élne, már a jelenlegi népességgel is 3 ugyanekkora bolygóra lenne szüksége a mezőgazdaságnak.
Az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) 2010-es jelentése szerint a mezőgazdasági állattartás a második legnagyobb környezetterheléssel jellemezhető ágazat. Ezért javasolják az állati eredetű termékek csökkentését. Miért?
„A vegán étrend lényegesen kevésbé terheli a környezetet, mint a vegyes étrend –nyilatkozta Kerry McCarthy, brit politikus. – „mert az állatok jóval több fehérjét elfogyasztanak, mint amennyit általuk megtermelünk. Az elfogyasztott fehérje nagy részét a szervezetük arra hasznosítja, hogy életben maradjon, fenntartsa a hőmérsékletét, begyógyítsa a sérüléseket, nem pedig arra, hogy húst, tojást, tejet állítson elő. Rengeteg termőföld kell az állatok takarmányának előállításához. Ez erdőirtáshoz, vízhiányhoz és talajerózióhoz vezet, hogy a rettentő mennyiségű növényvédő szerről már ne is beszéljünk.
Az állattartás termőföld-, és vízigénye sokszorosa a növénytermesztésének” 
Ahogy az alábbi kép összefoglalja, 16 kg gabona felhasználásával még csak 1 kg marhahúst tudunk előállítani. Ez az adag hús 2 embernek elegendő fehérjeforrás egy adott időtartamra. Ha viszont azt a 16 kg gabonát nem egy állattal etetjük meg, hanem rögtön odaadjuk az embereknek, akkor 20 ember számára biztosítunk elegendő fehérjét ugyanakkora időintervallumra.



A világon megművelhető földterület 70%-át állattartásra használjuk. Ha összevetjük ezt mindazzal, amit Kerry McCarthy mondott, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy ennek a bizonyos 70%-nak valójában csak töredékére lenne szükségünk és úgy is meg tudnánk termelni ugyanazt a mennyiséget, amit most.

Ez az érvelés megbukni látszik azon, hogy az állati eredetű fehérje teljes értékű, míg a növényi nem az. Ez egy olyan hatalmas és végzetes tévhit. A közhiedelemmel ellentétben nincs szükségünk állati eredetű fehérjére.
A növényi étrend nem csupán állatvédelmi, környezetvédelmi vagy egészségügyi kérdés, hanem legalább annyira „embervédelmi” is. 1984-ben például, amikor hetente több ezer etiópiai felnőtt és gyermek halt éhen a hazájában, az országuk továbbra is sok millió dollár értékben exportálta a gabonát az USA haszonállatai számára. A helyzet azóta sem változott. A szegény országokban megtermelt és emberi fogyasztásra is tökéletes fehérjedús gabonával a gazdagabb országok állatait táplálják.

Ha többet akarsz tudni a témáról, akkor látogasd meg Anna blogját:
http://veganallatvedelem.blogspot.hu/