Kísérlet a bánat ellen? - 2. rész
2013. nov. 20., Költő András

Kultúránk szerves része az alkoholfogyasztás. Mint sok egyéb problémaviselkedés, így az alkohollal való kísérletezés is a serdülőkorra jellemző. Ugyanilyen című cikkünket folytatjuk.



A 8096 fős mintából (amelyben tehát ötödikes, hetedikes, kilencedikes és tizenegyedikes tanulók is szerepelnek), 14,6 százalék az aránya azoknak a fiataloknak, akik már legalább életükben egyszer voltak részegek. A tanulók mindegyikével felvettük a Gyermek Depresszió Kérdőívet (CDI) is. A CDI kérdőív pontszámai alapján három övezetet lehet elkülöníteni: azoknak a csoportját, akiknél depresszív hangulat nem valószínű, a második csoport tagjai beszámolnak depresszív tünetekről, a harmadik csoportban pedig valószínűsíthető a depresszív hangulat (ami a későbbi depresszió előjele lehet).

A valaha már részeg tanulókat két csoportra bontottuk aszerint, hogy életükben eddig 1-2 alkalommal, vagy annál többször rúgtak-e be, s ezután megvizsgáltuk, hogy a két csoportban a CDI övezetek milyen eloszlást mutatnak. Ahogy az ábráról leolvasható, az eddig 1-2 részegségről beszámoló fiatalok körében a mérsékelten depresszív és depresszív hangulatúak aránya alacsonyabb, míg a 3 vagy több részegségi epizódot átélt fiatalok között egyre magasabb.



Ebből arra következtethetünk, hogy a nagy mennyiségű alkohol egyszerre való elfogyasztása – amely részegséggel jár – a serdülők körében is összefügg a depresszív hangulattal. Az elmúlt 30 napban 1 vagy két alkalommal részegek között arányaiban kevesebben, a háromszor vagy annál többször részeg tanulók között viszont többen vannak, akiknél depresszióra utaló jelek figyelhetők meg.

Bár természetesen az volna a legjobb, hogyha a serdülők és a felnőttek egyáltalán nem fogyasztanának alkoholt, ez a mai magyar társadalomban nem lenne életszerű. Arra azonban érdemes törekednünk, hogy a serdülők ne tekintsék az alkoholt problémamegoldásnak. Lehet, hogy a bánatot és a szorongást az első pillanatokban látszólag oldja az alkohol; hogy minél több pohárral ittunk, annál távolabbinak tűnnek a gondjaink. A szesz azonban – ezt felnőttként már pontosan tudhatjuk – semmit sem old meg.

Ahogy Koncz Zsuzsa énekelte: „És nem segít, aki elfedi, csak súlyosbítja a bajt."