» Veszélyek

Elsősegélynyújtó mobiltelefon-alkalmazás

2016. July. 13. , by Külső forrás alapján

A lakosság 80 százaléka vett már részt valamilyen elsősegélynyújtó tanfolyamon, ám baleset esetén az elsősegélynyújtásban aktívan legfeljebb 18 százalék tudna résztvenni. A közúti balesetet látók 12 százaléka segítségnyújtás nélkül továbbmenne a helyszínről, döntő többségében (59%) a segítséghívásra vállalkoznak.

nagy



Az első 3-4 perc dönt a túlélés esélyéről

A mentők a legtöbb esetben 10-15 perc alatt érkeznek a helyszínre, tapasztalataink szerint elenyésző azon esetek száma, amikor ez idő alatt megfelelő elsősegélynyújtás történik.” – nyilatkozza Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. „Fontos lenne a mentők kiérkezéséig segítséget nyújtani, hiszen például hirtelen szívmegállás, légúti elzáródás, vagy erős vérzés esetén az első 3-5 perc meghatározó jelentőségű a túlélés, a gyógyulás szempontjából. Éppen ezért nem elég egyszer, elméletben megtanulni az elsősegélynyújtást, időnként ismételni és lehetőleg gyakorolni is kell.” – hangsúlyozta a szóvivő.

Zsebünkben a segítségAnnak érdekében, hogy az emberek időről-időre frissíthessék tudásukat és vészhelyzet esetén könnyen alkalmazható és szakszerű tanácsokat kapjanak, az Országos Mentőszolgálat a WEBBeteg.hu egészségportállal közösen az Elsősegélynyújtás világnapja alkalmából bemutatja az Elsősegélynyújtás - Mit kell tennem? elnevezésű mobil alkalmazást, amely az első ingyenesen letölthető magyar nyelvű elsősegély segédlet.

„Az új alkalmazás egyszerre segít az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításában, illetve nyújt gyorsan elérhető konkrét tanácsokat bármilyen váratlan helyzetben. A fejlesztés során a tömör és gyorsan áttekinthető utasításokra, valamint az informatív képi megjelenítésre helyeztük a hangsúlyt, emellett telefonunk a tartózkodási helyünkhöz legközelebbi defibrillátort és kórházat is megjeleníti számunkra – emelte ki Sztankó Péter, a WEBBeteg.hu főszerkesztője. Legyen szó akár arról, hogy a vasárnapi ebédnél a gyermekünk félrenyel,szívinfarktusra gyanakszunk egy munkatársunknál, vagy éppen erőteljes allergiás rohamunk van, az alkalmazás megmutatja, mi a teendő. Azok, akik nem tudják telefonjukon maguknál tartani az alkalmazást, a http://elsosegely.webbeteg.hu internetes címen is elérik annak webes változatát.

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.