Eddig 13 halott
2017. aug. 14., internet

Két áldozat nem tudott úszni, mégis vízbe ugrott

Vigyázzatok!!

Két egymás utáni évben 5 alatt volt a halottak száma, de huzamosabb ideig – például tavaly is – képesek voltunk 10 alatt tartani a halálos balesetek számát, ami már egészen jó eredmény volt. Bár az okát még nem tudjuk, idén szemmel láthatóan növekszik a halálozások száma.

"Elsősegély: az első tennivalók

Vízben fuldokló ember észlelésekor azonnal értesítsük a megfelelő személyzetet (úszómestert, ügyeletes orvost, mentőket)! Laikus segítségnyújtóként mindig kötelességünk a bajba jutott személy helyzetének javítása, ám csak bizonyos korlátozásokkal. Vízből történő kimentésre biztos úszástudás és megfelelő vízbiztonsággal rendelkező személy is jobb, ha csak akkor próbálkozik, ha ahhoz megfelelő végzettséggel és elegendő gyakorlattal rendelkezik. Egy fuldokló ember kimentése nagyon nehéz feladat: a pánik miatt a fuldokló nem mérlegel, kapaszkodik, kapálózik, rugdos és ösztönösen az életét próbálja menteni. Akkor is, ha ez a mentő személy életébe kerül. Tartsuk ezt szem előtt, nehogy egy bajba jutottból kettő legyen! 

A mentés szabályai 

A mentés során a fuldoklót óvatosan kell megközelíteni, és az erre megfelelő speciális műfogással határozottan meg kell ragadni, majd kivonszolni a szárazföldre. A légútbiztosítást és a befúvásos lélegeztetést már a kimentés alatt el kell kezdeni, amennyiben ezt képzettségünk és gyakorlatunk lehetővé teszi. A szárazföldre vagy a mentő vízi járműre való megérkezéskor azonnal az elsősegélynyújtás szabályait és az újraélesztés ABC-jét kell alkalmazni. Amennyiben a balesetes eszméleténél van, akkor is mentőt kell hívni, mert a fuldoklás után órákkal is kialakulhat olyan hirtelen állapotromlás, amely azonnali kórházi kezelést igényel. A tüdőn keresztül bekerülő víz a szervezetbe felszívódva a kimentés után jelentkező légzőrendszeri, keringési és veseproblémákhoz vezethet. A vízi balesetekkel kapcsolatban tehát hangsúlyozni kell, hogy ne becsüljük túl képességeinket, mindig csak olyan vízi közegbe menjünk, ahol egy esetleges előre ki nem számítható tényező kivédésére még lehetőségünk van!"

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/elsosegely/1614/vizi-balesetek-mit-tegyunk-es-mit-ne