Tiniterhességek Magyarországon
2014. szept. 22., egeszseg.hu

Manapság feleannyi tinilány esik teherbe Magyarországon, mint 20 évvel ezelőtt. Évente körülbelül 10 ezer 19 évesnél fiatalabb lány érintett, és közülük minden második az abortusz mellett dönt.

A 20 évvel ezelőtti adatokkal összehasonlítva ezek „jó" eredménynek számítanak. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a fiatalon való teherbeesés (akár abortusszal, akár a gyermek megszületésével végződik) számos egészségügyi, pszichológiai és társadalmi kockázatot hordoz, be kell látnunk: fontos szociológiai problémával állunk szemben.

Kamaszkori terhesség alatt olyan várandósságot értünk, amelyet 13 és 19 éves kor
között hordanak ki az érintettek.

Magyarországon 2012-ben 5491 19 év alatt nő szült a KSH adatai alapján. Ez valamivel több, mint a 2011-es évben, de ha arányaiban nézzük az összes élveszületéshez képest, akkor ez a szám inkább stagnál: azaz 6% körüli. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy ugyanebben a korcsoportban a terhességmegszakítások száma 2012-ben 4525 volt, 184-gyel kevesebb, mint 2011-ben.

Élveszületések és terhességmegszakítások alakulása 1990 és 2012 között



A fiatalkorban bekövetkező terhesség azonban az anyukára és a babára nézve is veszélyes lehet. Egy kamaszlánynak ugyanis érzékeny és túl fiatal a reproduktív rendszere, illetve a női nemi szervei. Serdülő anyák esetében a következő problémák lényegesen gyakrabban fordulnak elő:
• terhességi szövődmények (például terhességi toxémia, súlyos vérszegénység)
• éretlen és koraszülések
• szülés alatti vérzés
• halálozás (mind az anya, mind a baba esetében)
A biológia szempontok mellett érdemes a már említett gazdasági tényezőket is figyelembe venni: a fiatalkorú szülők számára ugyanis a gyermeknevelés költségei sokszor nem biztosítottak a megfelelő iskolai végzettség hiányában, és ez kihatással lehet a gyermek testi-lelki gondozására is. Egy anyagilag nehéz helyzetben lévő család ugyanis nem feltétlenül tud olyan körülményeket teremteni a gyermeke számára, amely biztosítja annak egészséges fejlődését – legyen szó táplálkozásról, sportolásról, betegségmegelőzésről vagy akár gyógykezelésről.

A fentiekből az látható tehát, hogy a kamaszkori terhesség kérdése rendkívül szerteágazó problémakört vet fel: okai és megoldásai társadalmi, illetve gazdasági összefüggésekben keresendőek.

Forrás:
Szikra Dorottya: Serdülőkori terhességek – egy jövőbeli kutatást megalapozó tanulmány és összefoglalás; MTA Gyermekszegénység Elleni Program
A tinédzser-anyák csupán kis hányada fejezi be középiskolai tanulmányait. Alig egyharmaduk szerez középiskolai bizonyítványt.?(Maynard, R.A., Ed. 1996. Kids Having Kids: A Robin Hood Foundation Special Report on the Costs of Adolescent Childbearing, New York: Robin Hood Foundation.)
A tinédzser anyák gyermekei alacsonyabb születési súllyal jönnek a világra.?(Wolfe, B. & Perozek, M. 1997. Teen Children's Health and Health Care Use. In R.A. Maynard Ed., Kids Having Kids: Economic Costs and Social Consequences.)