Mit iszik Bruce Willis?
2018. máj. 28., internet

A reklám szerint Hell energiaitalt.

A reklám szerint Hells energiaitalt.

A reklám szerint Hells energiaitalt.

A valóságban biztosan nem, hiszen ez egy magyar termék, tehát ha muszáj valami miatt innod, akkor jó, ha inkább ezt választod. De ne ez legyen a reggelid, ne igyál naponta többet és bulizás közben ne fogyaszd mértéktelenül, hiszen bajba kerülhetsz! És egyáltalán ne igyál, ha nem vagy még 16 éves.
Néhány info az energiaitalokról:

„Figyelemreméltó és aggasztó, hogy az Amerikai Toxikológiai Társaság (AAPCC) 2013-ban olyan betegségkódokat fogadott el, amelyekkel az energiaitalok túladagolásával kapcsolatos esetek és a mellékhatások nyomon követhetők. Azóta több száz esetet regisztráltak."

„Sokan alkohollal együtt fogyasztják, ám mindkettő dehidratál, vagyis az alkohol mérgező hatása sokkal erőteljesebben jelentkezik „ami akár halálos kimenetelű lehet". Az egyik ital serkent, a másik tompít, ezért együtt a kontroll és a helyzetfelismerés elvesztését okozhatják. „Egyszerre lépni gázra és fékre beláthatatlan következményekkel jár" – hangsúlyozta a kardiológus."

„Egy kis doboz energiaital, fajtájától függően akár annyi koffeint is tartalmazhat, mint négy csésze kávé. Ennek ellenére nem ritka, hogy már 10-12 éves korú gyerekek is ezek másfél literes kiszerelését isszák akár víz helyett. Fontos tudni, hogy a koffeintartalmú energiaital nagymértékben megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, emellett szívdobogás-érzést, a centrális idegrendszerben pedig stimulációt okoz, de szívritmuszavart is előidézhet. Akinek ráadásul fel nem ismert, veleszületett szívrendellenessége van, vállalnia kell a kockázatot, hogy egyetlen doboznyi energiaital akár végzetes ritmuszavart generálhat."
Feltehetőleg idehaza is számíthatunk szigorításokra, azonban a helyzet visszás. Szinte biztos, hogy az egészségvédők és gyártók között még európai szinten is lesz néhány csörte.

Hell classic:
Magas koffeintartalom 32 mg/ 100 ml.
Átlagos tápérték 100 ml termékben:
Energia: 194 kJ (46 Kcal)
Zsír: 0 g ebből telített: 0 g
Szénhidrát: 10,9 g ebből cukrok: 10,9 g
Fehérje: 0 g
Só: 0,2 g

ÖSSZETEVŐK:
víz, cukor, étkezési sav (citromsav), szén-dioxid, savanyúságot szabályozó anyag (nátrium-citrátok), aroma: koffein (32 mg/100 ml), aroma, színezék (ammóniás karamell), vitaminok [niacin (B3), pantoténsav (B5), piridoxin (B6), riboflavin (B2), kobalamin (B12)], glükuronolakton, inozitol.