A herék vizsgálata
2012. jan. 31., Dr. Klujber Valéria

Az orvosi vizsgálat része a herék megtapintása is.

A cikkben a sérvekről és a heretumorról olvashatsz. 

Kicsi korban azért, hogy lássuk megvannak-e, leszálltak-e a hasüregből a méhen belüli élet végén, vagy legalább az első életév során. Később azért, hogy egyformák-e, van-e valami tapintható, látható eltérés rajtuk. Ez ugyanolyan lényeges, mint a has tapintása, vagy a hallgatózás.

Kamaszkorban a herék fejlődésének megítélése miatt fontos megtekintésük, tapintásuk.



Két lényeges problémáról érdemes tudnod.


Sérvek

A lágyéksérv azt jelenti, hogy a lágyékcsatornán át, vagy egyenesen a herezacskóba betüremkedik a hasüregből valami. Azokon a pontokon jelentkezik a sérv, ahol korábban a herék vándoroltak. Ez a valami lehet pusztán a hashártya, zsírszövet, vagy akár egy hosszabb-rövidebb bélszakasz is. Nemcsak a megerőltetés miatt alakul ki sérv, sőt főleg nem azért. Általában veleszületett hajlam, az adott terület gyengesége szükséges hozzá. (Ritkán sérülés, vagy korábbi műtét következménye is lehet.) A sérv nem csak szépséghiba és nem csak az esetleges fájdalom miatt kell operálni, hanem azért is, mert a kitüremkedő bélszakasz vérellátása zavart szenvedhet, akár el is halhat. Ez sürgős műtétet követelő állapot, nem érdemes megvárni.

Az emberek 3-5%-nak van vagy volt élete során hasfali sérve, ezek 80%-a lágyéksérv. Férfiakban (éppen a here vándorlása miatt) ez sokkal gyakoribb. Nőknél inkább köldöksérv, vagy combsérv fordul elő, lágyéksérv sokkal ritkábban. Lányok kétoldali lágyéksérvekor további vizsgálatok is indokoltak.

Heretumor

Bár a heretumor meglehetősen ritka betegség, mivel a fiatal férfiakat érinti, érdemes róla tudnod. Leggyakrabban a herén tapintható egyenetlenségről ismerhető fel. Gyakoribb akkor, ha valakinek későn szállt le a heréje.Leggyakoribb a 20-35 éves korosztályban, de még itt is csak 20-30 ezer férfira jut 1 eset. Ezzel a leggyakoribb daganat ebben a korban! Tanuld meg a here önvizsgálatát te is!

A herék normális esetben nagyjából egyforma méretűek, felszínűkön nincs egyenetlenség, nincs keményebb tapintású terület, a kettő tapintása egyforma. Ismerd meg a tapintásukat egészségesen, hogy észre tudd venni, ha valami nincs rendben. Ha valamilyen eltérést tapintasz, akkor az természetesen nem jelent feltétlenül tumort, sőt – nagyon sokféle, kevésbé veszélyes eltérést fedezhetsz fel magadon.

Gondolj rá, hogy ha valami nem tűnik a szokásosnak, akkor jobb egy egyszerű vizsgálat (tapintás és ultrahang), mint ha valami komoly bajjal várakoznál. A herék tapintása közben előfordulhat, hogy erekciód lesz, de ez teljesen normális jelenség, nem tudod visszatartani. Az orvost nem fogja meglepni - neki ez egy szokásos, rutinszerű vizsgálat, amit naponta sokszor végez.

Neked viszont nagyon fontos lehet. Az időben felismert heretumor 100%-ban gyógyítható!