Fogszuvasodás – hogyan ússzuk meg? - 2.
2013. júl. 23., MDOSZ hírlevél

A második részben arról lesz szó, hogy mik védenek a szuvasodás kialakulása ellen. Szerintem érdemes továbbolvasni….



Fogaink védő közege
 A nyál nemcsak a falatok pépesítésében és a keményítő lebontásában vesz részt, hanem fontos szerepe van a savak közömbösítésében is; ezen kívül ásványi anyagokat juttat vissza a fogakba, és gyorsítja a száj ételmaradékoktól való megtisztítását. Ezáltal a nyáltermelődésnek nagy jelentősége van a fog romlásának megelőzésében. Segíthet, ha étkezés után vizet iszunk, vagy kiöblítjük a szánkat, hogy eltávolítsuk a fogak között maradt ételt és italt.
Lényeges, hogy legalább két órát várjunk az étel- és italfogyasztások között, hogy a nyálnak legyen ideje kifejteni jótékony hatását.

A fluor
A tudósok szerint sok országban a fogszuvasodásra vonatkozó diétás szabályok jelentősége már egyre inkább csökken, miután elterjedtté vált a megfelelő szájhigiénia, a fluoridos fogkrémek és szájvizek használata. A fluorid – amelyet a fogszuvasodás elleni védelem egyik leghatékonyabb eszközének tartanak – fő forrása az ivóvíz (általában 0,05-14 mikrogram/liter fluoridtartalommal). A fluorid sokféle élelmiszerben megtalálható, de leggazdagabb forrásainak a tea és azok a tengeri halak számítanak, amelyek halszálkával együtt fogyaszthatók. A termőtalaj fluortartalmától függően is változó lehet azonban a nyersanyagok fluortartalma; ismert, hogy vannak jellegzetesen fluorszegény területek.

„Fogbarát” ételek és termékek
Egyes élelmiszerek kalcium-, foszfor-, valamint tejfehérje tartalmuknál fogva mérséklik a fogak ásványi anyag veszteségét, s így csökkentik a fogszuvasodás rizikóját. Ezek közé tartoznak például a kemény sajtok, amelyek mindemellett fokozzák a nyál elválasztást, és ezzel a fogak védelmét. Egy kis darab sajt fogyasztása az étkezés végén tehát ellensúlyozhatja a szénhidráttartalmú ételekből származó savak károsító hatását. (Tudnak ezek a franciák!) A tejben szintén megtalálhatóak a sajtoknál már említett „fogvédő” ásványi anyagok, illetve a tejfehérje. Ezeken kívül tartalmaz tejcukrot (laktózt) is, ami viszont – más cukrokhoz képest – kevésbé hajlamos fogszuvasodást előidézni.
A fogakra nézve kedvezőek lehetnek azok a cukormentes rágógumik is, amelyek mesterséges édesítőszerekkel készülnek, mivel az édes íz és a rágás egyaránt fokozzák a nyálelválasztást. Bizonyos rágógumik ezen felül tartalmazhatnak ásványi anyagokat is (pl. kalciumot, foszfort, fluort), amelyek erősítik a fogak védelmét. Gyermekekkel kapcsolatban végzett vizsgálatok arról számolnak be, hogy az étkezés után elrágott cukormentes rágógumik felgyorsítják az ételmaradékok szájból való eltávolítását, s ezzel csökkentik a fogszuvasodás kifejlődésének mértékét.