Divatdiéták, avagy a fogyókúra csapdájában
2017. ápr. 10., egeszseg.hu

Álom-alak nyárra? Mit mond a dietetikus?

Az valóban tény, hogy nagyon sok diéta segítségével lehet viszonylag rövid időn belül látványos eredményt elérni, de sajnos ez az eredmény csupán átmeneti, hiszen a hosszú évek "kemény munkájával" felszedett kilóinkat nem űzhetjük el néhány nap leforgása alatt. Az illúziókeltés mellett nagy probléma ezekkel a diétákkal, hogy az extrém előírásaik miatt a korábbiaknál is rosszabb étkezési szokásokat vehetünk fel. A divatdiéták általában mellőzik a tudományos megalapozottságot, esetleg részigazságokat közölnek, aminek következtében még veszélyesebbek, hiszen így cáfolatuk is nehezebbé válik. Az esetek többségében közös jellemzője az étrendeknek, hogy egyes tápanyagok mennyiségének eltolódását eredményezik, ennek következtében súlyos hiányállapotokhoz, egyes esetekben túlzott bevitelhez vezetnek melyeknek akár súlyos egészségkárosodás lehet a végeredménye.

A divatdiéták helyett hosszú távon mindenképpen kifizetődőbb az egészséges táplálkozás alapjaira helyeznünk étrendünket, ezzel ugyan lassabb, de tartósabb testsúlycsökkenést érhetünk el és nem utolsó sorban egészségesebb életvitelt alakíthatunk ki.

A diétákat hat nagy csoportba sorolhatjuk be, ezek a következők:

I. Zsírdús diéták
II. Fehérjedús diéták
III. Szénhidrátdús diéták
IV. Gyümölcs diétákV. Ivókúrák
VI. Elválasztó diéták

Általában számuk és változataik naponta változnak, amint egy újdonsült celeb, vagy divatguru kitalál egy újabb csodakúrát. Ennek következménye, hogy tömegek próbálják ki az újabbnál-újabb reformokat, hiszen a médiákon keresztül hamar eljutnak az információk a fogyasztókhoz.

A diéták részletezése előtt, azok megéréséhez tisztáznunk kell néhány fogalmat

Lassú vagy gyors alapanyagcsere

Igaz, hogy minden egyénre jellemző a saját anyagcseréjének ritmusa, de ez is, mint a szervezetünkben minden, bonyolult és dinamikus szabályozás alatt áll. Szokásaink, életmódunk változtatásával tudatosan is befolyásolhatjuk szervezetünk működését. Amennyiben csak ritkán veszünk magunkhoz táplálékot, a szervezetünk anyagcsere folyamatai lelassulnak és alapvetően a tartalékolásra állnak be. A gyakori étkezésekkel viszont ellenkező irányba, azaz a gyors feldolgozás és a bevitt energia elégetése felé toljuk el az anyagcsere folyamatokat. Ha a gyakori étkezések során kevesebb energiát viszünk be, mint amit elhasználunk, akkor a szervezet elkezdi a tartalékait is felhasználni, tehát fogyni kezdünk. (Ha ritkán, naponta 1-2x és csak keveset eszünk, akkor előbb utóbb fogyni kezdünk, de eközben a lassú anyagcsere miatt a káros anyagok felhalmozódhatnak, székrekedés, fizikai és szellemi kimerültség jelentkezik.) Azonban nemcsak az étkezési szokások, hanem a testmozgás, különösen az izzadással járó testmozgás is jótékonyan befolyásolja anyagcserénket.

Energiaszázalék vagy E%

Három okból táplálkozunk: élvezeti cél, energiaszerzés és a szervezetünk működéséhez szükséges, de saját magunk által elő nem állítható anyagok (vitaminok, nyomelemek) megszerzése céljából. A táplálékkal bevitt összes energia az 100%. Ezt az ajánlások szerint 10-15 %-ban fehérje, 25-30 %-ban zsír, 50-65 %-ban szénhidrát (ezen belül ennek max. 10% lehet az egyszerű cukorféle) fedezi. Tehát a 25 E% fehérje azt jelenti, hogy a táplálékkal bevitt energia 25 %-a fehérje.

Glikémiás index

Megmutatja, hogy a bevitt szénhidrát milyen gyorsan bomlik le és szívódik fel, s mekkora vércukorszint emelkedést okoz. Értelemszerűen a legmagasabb glikémiás indexe a cukornak van, azonnal felszívódik. Az időben elhúzódó felszívódás kisebb és elhúzódóbb vércukorszint emelkedést okoz, így elkerülhetők a magas vércukorszint egészségre káros következményei.

A továbbiakban nézzük meg a diéták jellemzőit a teljesség igénye nélkül!

A sorozatban említett étrendek csupán töredékei annak a számtalan divatdiétának, melyek az utóbbi évtizedekben napvilágot láttak. Összességében, ha szeretnénk testsúlyt csökkenteni semmiképpen ne valamelyik divatdiéta előírásait, vagy valamely celeb gondos tanácsait megfogadva próbálkozzunk, hanem forduljunk szakemberhez, aki segítséget nyújt az egészséges fogyókúra javaslatainak megismeréséhez, illetve a gyakorlati megvalósításhoz, ezzel együtt egy egészségesebb táplálkozás kialakításához.

Folytatjuk!