Fontos a védekezés!
2018. júl. 9., nlcafe.hu

2016-ban 4076 abortuszt hajtottak végre kamaszlányokon

„Az újszülöttek 6 százalékát kamaszkorú anya hozza világra ma Magyarországon, de egyes régiókban magasabb ez az arány. A tini anyákat és gyermekeiket is számos hátrány sújtja, írja a nlcafe.hu.

Új iskolába került egy tizenhárom éves lány, és az osztálytársai kipécézték. Azt hitették el vele, hogy a többiek az osztályban már „mindenen túl vannak", és a lány cikinek érezte, hogy ő milyen tapasztalatlan szexuálisan. Végül egy hétvégi partin elvesztette a szüzességét, és rögtön teherbe is esett. A család az abortusz mellett döntött, amit végre is hajtottak a lányon. Ezt követően az osztályfőnök egy tisztázó beszélgetésre hívta össze az osztályt, ahol kiderült, a lányt belehajszolták a dologba, miközben a többség még szűz volt az osztályban. A lányt nagyon meggyötörte az esemény, de az különösen, hogy az osztálytársai átverték őt, még hosszan járt terápiára ezt követően.
Mint a fenti történet is mutatja, a tinédzserterhességek számos kockázatot tartogatnak, miközben Magyarországon még mindig magas a tizennyolc év alatt teherbe eső lányok aránya. 2016-ban 6098 gyerek született ilyen fiatal anyától, és 4076 abortuszt hajtottak végre, azaz összesen tízezernél is több kamaszlány lett várandós.

Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban ennél csak Romániában és Bulgáriában szülnek nagyobb arányban a serdülők. Ráadásul 2015-ben 79 baba anyukája 14 évnél is fiatalabb volt. A korai terhességeknek számos egészségi kockázatuk van az anya és a baba számára is. Gyakoribb a koraszülés, az alacsonyabb szülési súly, a toxémia, a különböző egészségi komplikációk, a magzati halálozás."

Nem beszélve arról, hogy teljesen megváltozik az élete annak, akivel ez megtörténik. A védekezés fontos, de nem old meg mindent. Nem kéne elsietni az első szexuális kapcsolatot.

Lásd a témáról kapcsolódó cikkeinket.