Erotikus önkielégítés
2016. márc. 4., dr. Szilágyi Vilmos

Sorozatunk második részét olvashatjátok.

A fiúknál
a többszöri, rövid hímvessző-merevedések mellett időnként bekövetkeznek az „éjszakai orgazmusok és magömlések", többnyire anélkül, hogy fölébrednének rá; legfeljebb valami „szexis" élményről álmodnak közben. Később fölébredve pedig észreveszik, hogy nedves folt van a lepedőn. Ma már nem nagyon fordul elő, hogy „bepisilésre" gyanakszanak, inkább csak néhányan nem tudják, mitől van az a folt. De hamarosan megtudják, hogy az a magömléstől oda került ondó nyoma. Ondónak nevezik az ondóhólyagok és a dülmirigy (prosztata) által termelődő váladékot, amelyben az erotikus izgalom hatására a herékből származó hímivarsejtek (spermiumok) úszkálnak. Ez valójában alvás közbeni erotikus kielégülés. Ami nagyon kellemes érzés, ezért az ébrenlét során is szívesen átélné újra a legtöbb fiú.

Ez általában könnyen sikerül, mert a nemi érés hormonális változásai következtében a különböző szexuális ingerek (meztelen reklámképek, a filmek szex-jelenetei stb.) könnyen keltenek erotikus izgalmat és hímvessző-merevedést. Sőt, már a szex-jelenetek elképzelése is ugyanilyen hatást gyakorolhat. Így aztán a merev hímvessző simogatása, ingerlése tovább erősítheti a nemi izgalmat és élvezetet, aminek csúcspontján bekövetkezik az orgazmus, vagyis az erotikus kielégülés. Ilyenkor a hímvessző, s benne a húgycső izmai többször, reflex-szerűen összehúzódnak, s kilökik a húgycsőből az ondót.
Serdülő fiúknál tehát az éjszakai magömlések mellett (vagy helyett) megjelennek és többnyire gyakorivá válnak a napközbeni, szándékosan létrehozott erotikus izgalmak és az orgazmussal járó magömlések. Ezek a nemi élet legegyszerűbb, önkielégítésnek nevezett módjai, amelyekhez sem partner, sem egyéb feltétel vagy eszköz nem szükséges. A fiúk ebbe könnyen belejönnek, hiszen az erotikus izgalmat és orgazmust már az éjszakai magömlésből ismerik. Náluk ez rendszerint gyorsan, percek alatt megtörténik, a hímvesszőnek és környékének kézzel vagy puha anyaghoz való dörzsölésével Az ondóban levő spermiumok ugyan a gyermeknemzést is lehetővé tennék, de ez csak hüvelyi közösüléssel történhet. Az önkielégítés tehát védelmet nyújt a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő fertőzések ellen. Viszont arra érdemes ügyelni, hogy ne szokják meg a túl gyors, 3-5 perc alatti kielégülést, mert ez beidegződhet és egy kezdődő szexuális kapcsolatban problémát okozhat. Ezért az ingerlés lassításával, szünetek beiktatásával azt kell megszokni, hogy az orgazmusra és magömlésre csak legalább 10 perc után kerüljön sor.

A lányok
esetében viszont másként alakul a helyzet. Számukra a nemi érés önmagában semmilyen erotikus élvezetet nem hoz. Helyette a hormonális változások folytán megkezdődnek a peteérések és velük együtt a havi vérzések (menstruációk). Így az erotikus izgalmat és kielégülést nekik külön meg kell tanulniuk tizenéves korukban (ha már korábban rá nem jöttek).
Náluk nincsenek éjszakai magömlések. Szexuális álmok ugyan előfordulnak, de ritkán vezetnek orgazmushoz, nem úgy, mint a fiúknál. A napközbeni szexuális ingerek rájuk is hatnak és kiváltanak némi izgalmat, de ez ritkán folytatódik azzal, hogy önmagukat kielégülésig (orgazmusig) ingereljék. Amíg nem ismerik az orgazmust, addig ritkán éreznek spontán nemi vágyat, s a kezdődő erotikus izgalmakat csak öningerléssel tudnák önkielégítésig fokozni.
De erre, sajnos, ritkán tanítja meg őket valaki. Ehelyett, ha van fiúpartnerük, az többnyire rögtön közösülni akar. Ami ritkán vezet a lány kielégüléséhez, főleg, ha előbb nem tanulta meg önmagát kielégíteni. Épp ezért számukra még fontosabb az önkielégítés megtanulása és gyakorlása. Ebből a szempontból náluk a csikló (klitorisz) és a hüvely bejáratának (kézzel) ingerlése a leginkább eredményes. Főleg a lányok számára fontos az erotikus fantáziálás, ami ráhangolja őket az erotikus ingerek élvezetére.