Itt a meleg, a szőrtelenítés szezonja.Véleményem szerint egy férfi mellkasa és lába legyen szőrös, de tudom, hogy manapság ezzel nem vagyok „trendi”.
(Na de nem is akarok az lenni.)Azonban azt megértem, ha valaki nem akar szőrös lábbal mászkálni, pláne miniszoknyában, nőként.Melyik módszernek milyen előnye és hátránya van?


A mellplasztikáról ma már mindenki úgy beszél, mintha a világ legkézenfekvőbb megoldása lenne arra, hogy magunkat szépnek lássuk. „Kedvcsinálóként” kiszemezgettem néhány várható következményt, mellékhatást.
A magyar hagyomány március 25-én ünnepli a nőt és mindent, ami nőies.
Valamelyik újságban olvastam, egy hazánkba települt temperamentumos ország szülöttétől, hogy kezdetben Budapesten közlekedve azt gondolta, hogy valami tragédia történt, azért járkálnak ilyen arccal az emberek.
Éppen arról beszélgettünk a lányommal, hogy az emberek megítélésében mennyire számít az, hogy ő maga mit gondol saját magáról. Ha valaki magabiztos – akár nem sok alappal – akkor az érződik és a többiek is elhiszik.
Mindannyiunknak kb. 100ezer hajszála van. A szőkéknek általában több, mint a barnáknak vagy feketéknek.
Tini korban az egyik legnagyobb probléma a „megfelelési kényszer”, és a „nem vagyok elég szép”. Szerintem minimális mennyiségű olyan tini (és felnőtt…) akad, aki meg van elégedve a kinézetével.
Nem, nem fogok különleges sminktippeket és egyebeket megosztani senkivel, nehogy bárki is azt higgye a cikk címét olvasva.