Kávé papírpohárban, listák és ölelés
2014. nov. 19., Lina Folk

A "Hogyan írjunk regényt egy év alatt" című könyv írója, többek között javasolja, hogy írjunk egy szeretem-nem szeretem listát önmagunkról. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy mely dolgokat emeljük ki és melyekről hallgatunk nagyon mélyen. Ez a játék néha érdekes, máskor idegesítő. Meglátjuk ti mit gondoltok...

Nem szeretem ha drágámnak, édesemnek és aranyosnak hívnak. Ha valaki kis angyalkához vagy egyéb légies teremtményhez hasonlít, azt legszívesebben...no igen. Szeretem a porcelán babákat. Szeretem a földre hullott tűlevelek illatát, mert az olaszországi nyaralásokra emlékeztet, ahol a tengerpartra vezető sétányokat mindig mediterrán fenyők szegélyezték. Nem szeretek sportolni, mert folyton azt érzem, hogy másokhoz kell mérnem magam, ellenben rendkívül élvezem, amikor egy újabb sportot kipróbálhatok. Leginkább az extrém sportok felé húz a szívem, kivéve a Down Hill-t, aminél rémisztőbbet ki sem tudnék találni. Szeretek vonatozni.

Mély elégedettség tölt el, amikor meglátom a megkelt tésztát a konyharuha alatt. Szeretem, amikor ihlet-hozó légkört teremtek. Ehhez általában egy félig sötét szoba, lehetőleg eső, gyertyák, zene, tea és valami régi, nosztalgiázós dolog kell. Ezen hozzávalók szinte garantálják a sikert. Szeretek mindig mindent megbeszélni. Kibeszélni, átbeszélni, vitatkozni és érvelni. Nem azért, mert nem lennék képes egyedül gondolkozni, hanem mert ezek értékes beszélgetések. Minőségi időtöltések és nagyon fontosak nekem.

Szeretek úgy tenni, mintha az utcán lépdelve, a fülemben szóló zene videóklippjében lennék a frontember. Igen! Tátogok, ugrálok, ritmusra sétálok és révedező szemmel nézek körbe a világban...(Szerintem is eléggé beteg.) Nem szeretek egyedül lenni. Ha pedig végre kiharcoltam, hogy egymagamban élvezzek valami szépséges helyet, azonnal arra vágyom, hogy valakivel megoszthassam. Ezáltal inkább soha nem megyek szépséges helyekre egyedül, mert csupán magányosan és lógó orral térnék vissza. Szeretek mindent kikeresni a Google-ban, legyen szó hírességről, történelmi eseményről, botanikáról vagy kémiai képletről.

Szeretek illatolni, tapintani, érzékelni. Az írásaim híven tükrözik, hogy számomra mennyire fontosak az ízek, illatok, felületek és érzésvilágok. Asszociálásra és kreativitásra buzdítanak. Körbe akarom őket írni, és továbbadni az olvasóimnak. Szeretek listákat írni. Folyamatosan pipálok, áthúzok, újraírok. Vennivalók, tennivalók egész hadserege lapul a füzeteimben. Szeretem a házakat és az építészetet. Szinte minden történetem egy ház köré épül, és folyamatosan figyelem a körülöttem lévő épületeket, hogy ötleteket merítsek belőlük. Sokszor jobban lenyűgöz egy kapu, vagy ablakdísz, mint egy nyilvánvalóan gyönyörű tájkép. Nem szeretem, ha fényképeznek, mert azonnal természetellenes fejem lesz, ha észreveszem a kamerát.

Nem szeretem, amikor nem állok a figyelem középpontjában. (Én bizony leírom, vessetek meg érte!) Elképesztően élvezem, ha beszólhatok, véleményezhetek, csúfondárosan hozzátehetek valamit a hallottakhoz. Ha pedig nem figyelnek rám, akkor bizonytalanul és önsajnálatba merülve gubbasztok valahol leghátul egy sarokban. Szeretek sznob lenni, vagy tettetni, hogy sznob vagyok. Ezt az érzést ahhoz hasonlítanám, amit érzel egy Gossip Girl rész után. Szeretek felfedezni...alapvetően bármit és bármikor.

Szeretek eltévedni. És eltévedni úgy, hogy van időm mégjobban. De még ennél is jobban szeretem, ha kényelmesen eltévedhetek valami szép helyen, jól megfigyelhetek mindent és elképzelhetem, hogy egy a saját magam által kitalált világban vagy történetben sétálok éppen. Nem, nem értettétek félre. Röpke percek alatt képes vagyok beleképzelni magam egy kosztümös drámába, de egy véres krimibe is. Aztán pedig kapkodom a levegőt és sietős léptekkel hazarohanok, mert túl élethű a fantáziám. Szeretem a részleteket. Az aprólékos és kidolgozott finomságokat, bármiről is legyen szó. Lehet ez egy gyönyörű kávé, vagy igényes könyvkötés, de akár bevásárló lista is.

Elképesztően utálom, ha megölelnek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak a szabadságomban. Minél jobban ismerem az illetőt, aki megpróbál megölelni annál jobban tudom uralni a pánikot, de gyakran így is kényszeredetten megmerevedek a szituban. Szeretek múzeumba járni és nem triviális dolgokat felfedezni. Nem szeretem, ha valaki nyálas, cuppanós puszit ad az arcomra. Kivéve, ha az illető gyerek, mert akkor bármit megbocsátok. Szeretem a régit, mindegy hogy mi az.

Szeretem kiszínezni a dolgokat. Sajnos a jó fantázia talán csak nekem szórakoztató, de az életem rendkívül színes tőle. Szeretek legózni és papírpohárból inni a kávét. És nagyon szeretem, hogy akárhányszor elismételhetem, hogy soha nem akarok felnőni, szeretek gyerekes lenni, és legfőképpen felelősségteljesen felelőtlen módon leélni egy egész életet...