» Lélek

Hová tartozunk? Egy felnőtt dilemmái…

2012. June. 25. , by Herr Nikoletta

Tekintsük át az elmúlt hónapban eljátszott szerepeinket! Melyiket hogyan alakítottuk? Melyikben éreztük jól magunkat és miért?

pici_szerep



Személyiségünk határozza meg, hogy milyen szerepeket veszünk fel életünk során? A szerepeink összességéből áll személyiségünk? Szerepeink eleve adottak és a körülményeink, határozzák meg őket? Esetleg eleve elrendeltetett minden szerepünk, előre megírt a „sorskönyv” alapján? Szerepeik velünk születtek, vagy tanult, felvett szerepek?
Minden megközelítés tartalmazhat igazságtartalmakat. A szerepelméletek szerint természetesen rendelkezünk velünk született szerepekkel (gyerek-szülő) és életünkben rengeteg szerepet tanulunk és veszünk fel. Önmagunkat egészként csak szerepeink összességében, ezek tükrében vizsgálhatjuk.
Nap mint nap megélem ezeknek a szerepeknek a sokféleségéből adódó nehézséget, néha érzem, hogy egyik a másikkal nem egyeztethető össze, ami döntések elé állít.Az elmúlt hónapban talán az „adott” szerepeimben való megfelelés okozott gondot, a felvett, kivívott szerepeim zömében jól tudtam magam érezni.
A legnehezebb számomra az amikor a két végén égetett gyertyának érzem magam. Nehéz egyszerre a gyermekeim édesanyja, a szüleimnek pedig a gyermekének lennem. Különösen olyankor, amikor egyszerre kell jelen lennem mindkettőben, amikor az egész család együtt van. Nagyon kellemetlen, amikor a szüleim ilyenkor is látványosan kisgyermekként kezelnek, megkérdőjelezik gyermekeim előtt döntéseim helyességét, a rosszabb estben megcsinálják helyettem azt, amit én teljesen másképp tennék. A jól nevelt gyermek ilyenkor felülkerekedik, meghajlik a felnőtt szülő döntése előtt. Az okos anya ilyenkor kiviszi gyermekeit, eltereli figyelmüket a helyzetről. A nagyobb lányommal már jól lehet utólag beszélgetni, ő élvezi, ha én nagylányként elmesélem neki, hogy ez miért is történik így, én pedig élvezem, ha beléphetek a barátnő szerepébe és beszélgethetek vele. Ez persze azt is jelenti, hogy kilépek az élet adta szülői szerepkörből, és felveszek akkor számomra kényelmesebbet.
Szülőnek lenni legalább olyan nehéz, mint gyermeknek, sőt megkockáztatom, hogy a felelősség súlyával megterhelve nehezebb is. Néha úgy érzem, hogy képtelen vagyok a helyes döntésre a lányaim nevelését illetően. Egy jó társ, vagy esetleg barát sokat segíthet egy-egy beszélgetéssel.
Testvér is vagyok, ez a szerep is megadatott nékem, de a köztünk lévő fizikai távolság nem ad lehetőséget ennek mindennapi gyakorlására. Mindig azt gondoltam, hogy jó testvérek vagyunk: nem volt jellemző, hogy veszekedtünk volna, nem rivalizáltunk soha egymással, én a nagyobb nővér szeretettel és odafigyeléssel gondoztam húgomat. Mindent meg tudtunk beszélni, különösen a szülői szigor ellen tudtunk jól véd-és dacszövetséget alkotni.
Felvett és kivívott szerepeimben az elmúlt hónapban jól éreztem magamat, több sikerélmény is éret ezekben. Szeretem a munkámat, ahol leginkább tanácsadói, szakértői illetve a megértő segítő szerepkörömet kell aktívan bevetni. Szeretem a vezetői szerepemet is, ezek közül is a kamaszoknak tartott csoportok vezetése tölt el örömmel, mert izgalmas dolog ennek a feladatnak megfelelni. A „tiniknél” ez nem könnyű, különösen azért, mert életkorukból fakadóan is nehezen fogadnak el csoportszabályokat, még akkor is, ha előtte együtt fogadták el őket. Nem érzem jól magam, ha népszerűtlen döntéseket kell hoznom.
Vagyok beosztott alkalmazottja is az intézménynek, ahol dolgozom, de a kapcsolatom nem hierarchikus viszonyra épül a vezetőmmel, hiszen a problémákkal ő is megtalál engem, hív, ha egy-egy problémás esetet nem tud megoldani. Be kell vallanom, hogy igazán jól esik a bizalom, és a gyerekszerepből átélt „sérelmeket” nagyon egyensúlyba tudom ezzel billenteni. Azt gondolom, hogy jó kolléga és munkatárs vagyok, hiszen hivatásomból fakadóan az ő munkájuk segítése a feladatom.
Tanárként is dolgozom több intézményben is. Szeretek tanítani, nem okoz nehézséget kapcsolatot teremtenem a fiatalok és felnőttek csoportjaival. Szeretem, ha figyelnek rám, szeretek sok ember elé kiállni, és elmondani, mit tartok fontosnak a pedagógiai munkában. Szeretem átadni azt a tudást, amit évek alatt magamba szívtam.
Már közel egy éve tanulói szerepben is vagyok. Ez általánosságban nem jelent nehézséget, mert világ életemben tanultam, ha összeadom, nagyon kevés év maradt ki tanulás nélkül még az első diplomám megszerzését követően is. Most talán a jó diák szerepét nehéz felvenni, mert nagyon jó újra rendetlen diáknak lenni, rötyögni gyerekes poénokon az óra alatt. Jó dolog újra osztálytársnak lenni, nagyon jó tartozni valakikhez. Nagyon jó és örömteli, nagyon nehéz és megterhelő felnőtt fejjel a tanulói szerepkör.
Nehéz a sok-sok szereppel járó feladatnak megfelelni, nehéz dönteni, hogy a gyerekeimmel játsszak, kikérdezzem a leckét, vacsorát főzzek, felkészüljek a másnapi óráimra, vagy elkészítsem a leadandó dolgozatomat, tanuljak (vagy esetleg a barátaimmal szórakozzak?-merthogy barát is vagyok).
A „nemszeretem szerepek”-et azért nem szeretem, mert úgy érzem, hogy nem szeretnek ezekben, illetve olyan döntéseket kell ezekben hozni, amelyek kellemetlen érzéssel járnak.Az a jó szerep, amit én is és mások is szeretnek, mert a szeretet fontos minden helyzetben.

nagy_szerepek

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.