» Kapcsolatok

Versengés

2011. December. 12. , by Dr. Klujber Valéria

piciFelvételi helyezés, pontszám a dolgozatban, sport-teljesítmény a tesiórán…Az életünk tele van versennyel, helyezésekkel. De biztos, hogy ez ilyen fontos?

Amikor én….muszáj ezzel kezdenem! Nekem még megadatott, hogy EGY osztály voltunk gimiben és EGY csoport az egyetemen. Ezt úgy értem, hogy mindenki érezte az összetartozást, a közösség előnyeit. Szurkoltunk egymásnak, ha felelt és persze súgtunk is, amikor lehetett. Vizsgáknál megvártuk egymást és a végén együtt sírtunk – együtt nevettünk…Persze nem volt mindenkinek ugyanolyan mélységű ez az érzése, meg nincs is mindenkinek erre szüksége, de éppen emiatt szeretünk ma is találkozni vagy csak levelezni: számíthatunk egymásra, elfogadjuk és ismerjük egymást olyannak, amilyenek valóban vagyunk. Nyilván van, aki nehezebben tanult, vagy ügyetlenebb volt a sportban, esetleg egyáltalán nem ment neki a matek vagy a fizika, vagy a magyar…de sem akkor, sem most nem ez volt a lényeg.
Mint ahogy nem volt lényeges az, hogy milyen cucca van, vagy a szüleinek mennyi pénze.

Azóta viszont elterjedt a kapitalista-nyugati logika: versenytársak vagyunk. Versenytársak a piacra betörésben, a nők vagy fiúk megszerzésében, az egyetemre bejutásban, az evolúcióban…mindenben.
Pedig az élet nem verseny! Illetve lehet verseny, csak amikor már a versengés fontosabb, mint az elérendő, lehetőleg magasztos cél, akkor már semmi értelme sincs. Annak sincs semmi értelme, hogy megszerezhető, de teljesen fölösleges dolgok megszerzéséért versenyezzünk: pl. drágább-divatosabb-menőbb cucc és ebben győzzük le a többieket, ettől legyen jó érzésünk.

Hogy nem lenne kötelező, hogy így éljünk, az nem csak a múltból visszanézve látszik, hanem keletre tekintve nézve is. Nem rég hallottam a rádióban, hogy a Tibeti hegyek között mennyire nem hiányzott a mobil telefon, az internet, mennyire átértékelődtek a dolgok. A keleti hagyomány, a tradicionális vallások a valós emberi értékekre építenek, a személyiségünk csiszolását tartják elérendő célnak és nem a javak halmozását. Ráadásul ma egy megszerzett darab csak egy rövid ideig elégíti ki a vágyakat, a lehetőségek, a reklámok és a többiek miatt újabb és újabb dolgokra vágyunk. A határ gyakorlatilag végtelen. De biztosan boldogít ez a kényszeres szerzés?
Visszanézve gimnazista koromra legnagyobb értéknek az akkori emberi kapcsolatokat, barátságokat, közös élményeket tartom és higgyétek el, nektek is így lesz!

Jó lenne, ha legalább az iskolai évek alatt megőrizhetnétek azt az illúziót, hogy kialakíthattok magatok körül egy olyan kis világot, ami nem a versenyről, hanem a megértésről, barátságról, elfogadásról szól – ezek a jó haverok, a barátaitok.

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.