Testbeszéd II. - A mosoly és a nevetés
2014. febr. 6., Kiss Évi

Akiknek jó a szemük, mégsem látnak című cikkünk második részét olvashatjátok.

A mosolyt és a nevetést az öröm és a boldogság jeleként tartjuk számon. A csecsemő is hamar rájön, hogy sírásával képes magára vonni a figyelmet, a mosolyával pedig képes maga mellett tartani a felnőttet.

Mit üzen a mosoly? Attól függ milyen az a mosoly?
Tudtátok, hogy a mosolynak is több típusa létezik - mindegyiknek más a jelentés tartalma?

A mímelt és a őszinte mosoly közötti különbség a legszembetűnőbb. A műmosolyt a valóditól ezért elég egyszerűen meg lehet különböztetni. Az az igazi, amikor valakinek a szeme is nevet! :) Ha a mosoly őszintétlen csak a száj húzódik szét jelzésértékűen, ráadásul az ilyen mosoly nem is szimmetrikusan jelenik meg, a bal arcfélen mindig kifejezettebb, erőteljesebb, mint a jobb oldalon. A valódi, természetes, örömteli mosolynál jellegzetes apró kis ráncok - szarkalábak - jelennek meg a szem körül, és a szem is összeszűkül.

Amikor valaki csukott szájjal mosolyog, azaz eltakarja fogsorát, általában titkol valamit, nem osztja meg gondolatát a helyzettel kapcsolatban.
A felemás mosoly, erőltetett, amelyet az ember mesterségesen állít elő, akár félig le, akár félig felfelé húzza az egyik csücskét a szájának. Gúnyos, ellenséges stílust tükröz, mely gyakran társul iróniával.
A leeresztett állú mosoly egy "megcsinált" gesztus. Célja, hogy viselője, játékosnak, bohémnak, nevetősnek mutassa magát. Hatásvadász. Olykor a politikusok is így mosolyognak a szavazatokért...
A huncut mosoly jellegzetes félrebiccentett, kissé leejtett fejtartáshoz társul. Bájos, és nagyon csábító.

A mosoly ragadós! :)
A mimika mindig a látottakat tükrözi vissza. Az agyban tudattalanul beidegződően működnek az úgynevezett tükörneuronok, melyek szó szerint azonnali tükörreakciót eredményeznek. Tehát akire rámosolygunk általában visszamosolyog és ez kölcsönösen pozitív érzelmeket kelt.
A sok mosoly és a nevetés pozitív emberré tesz, ezért rendkívül jó hatással van az emberi kapcsolatainkra, erősíti az immunrendszert, természetes fájdalom-csillapító, segít a meggyőzésben , új barátok szerzésében, meghosszabbítja az életet. A humor gyógyít!