» Kapcsolatok

Sajtószabadság

2018. May. 24. , by internet

A Google letiltotta az összes hirdetést az írországi abortusz-népszavazásról, így a youtube-videokat is.

sajtoszabadsagKét héttel a népszavazás előtt a vállalat úgy döntött, hogy semmiféle, a népszavazás témáját érintő hirdetést nem lehet megjelentetni a platformjaikon, így a Youtube-on sem. A lépést állítólag az indokolta, hogy felmerült, külföldi szervezetek próbálhatnak meg beavatkozni a kampányba.

A 2016-os amerikai elnökválasztás után kiderült orosz beavatkozás miatt a nagy techcégek sorra változtatnak a politikai kampányokkal kapcsolatos szabályzataikon, ezzel van összhangban a Google mostani döntése is a cég közleménye szerint. A Facebook kedden jelezte, hogy csak olyan cégek adhatnak fel hirdetést a közösségi oldalon a népszavazással kapcsolatban, melyek Írországban vannak bejegyezve.

Az ír törvények eleve tiltják, hogy külföldi támogatók finanszírozzanak politikai kampányokat, ugyanakkor az interneten elköltött pénzek eddig meglehetősen szürke zónának számítottak.

Az ír választók május 25-én szavazhatnak majd az alkotmány nyolcadik kiegészítésének sorsáról. Ez garantálja a meg nem születettek élethez való jogát, gyakorlatilag lehetetlenné téve az abortuszt az országban. A közvélemény-kutatások szerint szűken, de jelenleg vezet a visszavonást támogatók tábora, ugyanakkor sokan bizonytalanok.

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.