Különböző vallású fiatalok Budapesten
2012. szept. 6., MTI

A budapesti Genfest nemzetközi ifjúsági találkozóra a világ 85 országából mintegy 12 ezer fiatal érkezett.


A péntektől vasárnapig tartó rendezvény célja az volt, hogy bebizonyítsa, nemzetközi szinten is lehetséges az összefogás és együttműködés, valamint egy egységesebb és szolidárisabb világ megépítése.

A nemzetközi fesztivál fővédnöke Erdő Péter, védnöke pedig Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, valamint Tarlós István Budapest főpolgármestere volt. A nemzetközi ifjúsági találkozóhoz kapcsolódó munkálatokban 3 ezer önkéntes, 600 fellépő, technikus és segítő vett részt.


A Genfestet először 1973-ban rendezték meg Firenze mellett, majd többnyire más olaszországi helyszíneken. A budapesti volt az első alkalom, hogy a kelet-közép-európai régió adott otthont a világtalálkozónak. A legutóbbi Genfestet 2000-ben tartották, és az idei rendezvény volt az első abban a tekintetben is, hogy Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának halála után tartották.

Az eseményen megjelentek a katolikus, valamint a protestáns ésortodox egyházak, illetve az iszlám, a zsidó, a buddhista, a hindu és a dzsainista vallás képviselői.