Jegyesség ma…
2014. márc. 28., Kiss Éva

Mi a mai nagy szerelmek forgató-könyve? Találkozás, egy randi, két randi, megismerkedés... sok randi, rengeteg átbeszélgetett este és éjszaka.

Egyszer csak elcsattan az első csók és a legtöbb történet manapság úgy folytatódik, hogy hamarosan eljön az első együtt-töltött éjszaka, aztán a második, a harmadik a tízedik, a sokadik. A végén csak az tűnik fel, nem lehet egymás nélkül kibírni egyetlen napot sem, ezért hol a fiús, hol a lányos helyen, de napról napra egyre többször éri a párt együtt a reggel.
A lángoló érzelmek, a nagy szerelem a hónapok múlásával, két-három év elteltével erős kötelékké, örökre összekötő szeretetté, a kapcsolat biztos alapjává válhat. Ennek bizonyítéka, hogy megmérettetik, olykor kemény viharokat és küzdelmeket is kiáll! A két személyiség szinte összeforr, a másik vonásai, mozdulatai, reakciói egymásba égnek.

Régen elképzelhetetlen, mára szinte természetes az összebútorozás még a házasságkötés előtt, az első közös kis lakás, otthon megteremtése. Vajon csak azért, hogy biztosra menjünk, vagy más okból? - hisz sokszor mondják "lakva ismerszik az ember", de manapság ez a gyakori. Még akkor is, ha a statisztikai adatok azt jósolják, hogy a házasság előtt összeköltözött pároknál nagyobb valószínűséggel ér véget a kapcsolat válással. Erről azért lehet vitatkozni!
Sokan megmaradnak ebben az "együtt élünk" állapotukban évekig, vagy akár évtizedekig, mondván nem a papír számít. Esetleg csak a "felesleges" költségek és felhajtás rémíti el őket, vagy a házasság intézményét elavultnak tartják, számukra nem jelent semmit, amit többnyire a környezetében tapasztalt rossz példák csak erősítenek.

Valóban kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatot kialakítani és fenntartani a mai kor felpörgött követelményei és elvárásai mellett nem is olyan egyszerű feladat. Energia-befektetés nélkül pedig előre kudarcra ítélt vállalkozás - mert van úgy az, hogy olykor nehéz...

A világ az utóbbi 30 évben nagyon megváltozott az "X-Y-Z" generáció probléma-köre ezt a témát sem hagyta érintetlenül a szokások terén. Már a párkapcsolatokról is, de a jegyességről és a házasságról kialakított kép főleg átalakult: egyesek amortizálják jelentőségét - azért nem, mások számára pedig éppen hogy túlmisztifikálódott - azért nem. A realitás valahol a kettő között van. Talán nem árt, ha az ember nem a legnagyobb rózsaszín ködös mámorban - borítékolt realitás-vesztésben tobzódva - házasodik. Beton biztosra menni sem lehet, mivel a jó házasságra nincsen garancia. Egy biztos: két emberen múlik. Minden esetre nem árt felkészülni, amennyire csak lehet - mégis csak egy életre köteleződünk el Valaki mellett.

Az "családi csomagok" kibontogatása, az érték-tisztázás, a kapcsolatban megfogalmazódó elvárások, vágyak, kételyek és félelmek kimondása és megbeszélése, a meghatározó közös élmények újrakeretezése a közös spiritualitás alap megalkotása elég jó alapanyagai lehetnek egy boldog házasságnak.

A jegyesség az ember életében az egyik legcsodálatosabb várakozás időszaka. Különösen a lányokra jellemző hisztérikus esküvőszervezés, ruhaválasztás izgalma könnyen elterelheti a figyelmet a lényegről. Maga az esküvő a pár első közös nagy debütálása, melynek hangulata, stílusa, szervezettsége és összhatása legtöbbször hűen tükrözi a kapcsolatot és előre jelzi a folytatást is.

A jegyesség alkalom egy jó kis közös belső utazásra, melynek minden pillanatát jó megélni.