Múltkor gondolkoztam el, hogy kamaszként mennyi bolondságot csináltunk, s a legtöbbe egymást „rángattuk bele”. Persze nem kértük mi a másikat, csak láttuk, hogy az egyik ezt vagy azt csinálja, a többiek meg utána.

Így sok év távlatából azt is látom, hogy akár veszélybe is keveredhettünk volna.

Miért csinál az ember ilyen kockázatos dolgokat?

Miért pont kamaszkorban van a többieknek ekkora ereje? Erre keressük a választ.

Mint már több cikkben is olvashattátok a kamaszkor egyik fő feladata, hogy gyerekből felnőtt váljon, vagy legalább elinduljon a felnőtt lét irányába. Természetesen a mai világunkban nem arról van szó, hogy akkor vagy felnőtt, ha eltartod magad, de a gondolkodásod, a szerepeid komplexebbé válnak, új identitást alakítasz ki. De hogy is történik ez?

Önmagunk meghatározásában igen nagy szerepe van a környezetünknek. Ők tartanak tükröt, jelzik vissza, hogy amerre haladok, az elfogadható-e. A csapatban, baráti társaságban, iskolában betöltött hely, az elfogadottság szintén azt jelzi, hogy jó irányba haladok, szeretnek. Így nem csoda, hogy szeretnénk megfelelni kortársainknak. Kutatások is igazolták, hogy az önbecsülést nagyban meghatározza a kortárscsoportban való elfogadottság.

De lépjünk egyet tovább! Az igaz, hogy a kortársak elismerése fontos. De vajon akkor ismernek el, ha megyek utánuk a veszélyes helyzetekben is? Vagy felelőtlenül teszek meg dolgokat? Sokszor pont azért néznek fel ránk, mert szembe megyünk a tömeggel, mert merjük vállalni a saját értékrendünket. Egy baráti társaságban, ha mindenki rágyújt, de Te úgy döntesz, hogy nem akarod az egészségedet kockáztatni - csak azért, hogy menőnek tűnj pár hónapig - lehet, hogy az elején cikiznek, de utána páran biztosan rájönnek, hogy neked volt igazad, és máris a nemdohányzók táborának megbecsült éllovasa lehetsz. Érdemes kipróbálni, legalább egyszer! Figyeld meg, hogy reagálnak a többiek, nem csak az adott pillanatban, hanem hosszútávon is. Lehetsz menő akkor is (sőt, talán még inkább), ha nem „ugrasz a kútba” a többiek után!