Balázsnak hívják…
2021. ápr. 28., Kiss Évi

Korábban szerettétek ezt a több részből álló sorozatot a fiúk és lányok kapcsolatáról.

„Biztosan tudtam, hogy el fogok késni! Már megint - negyed 8! A hajam még vizes, nem találom a zoknim párját, nem reggeliztem, anya már legalább négyszer szólt, hogy kihűl a teám… Épp hogy beesek 7.50-kor az osztályterem ajtaján.

Az óra persze már 5 perce elkezdődött.  Szánalmasan végigmér az ofő, csapzottan, szedett-vedett öltözetben, vörös fejjel állok - az egész osztály rajtam röhög. Lesütöm a szemem és a helyemre ülök. Égés… Hallom, ahogy megy a ciki a hátam mögött.

És nem hiszem el, pont Ő is ott van. Pont Ő, és pont most…  Hogy került ide? Balázsnak hívják. Jövőre fog érettségizni, most a 11 E-be jár.  Érezem, ahogyan végigmér, de biztosan csak azért, mert annyira béna vagyok.  Csak a naplót hozta át a másik tanártól, köszön, majd zsebre dugott kézzel lazán kisétál az ajtón, és eltűnik. Lefagyva nézek utána.

Már hónapok óta figyelem, néha egy buszon utazunk, amikor edzésre megyek. Egyszer-kétszer a folyosón összeakadtam már vele szünetben.  De talán észre sem vett - csak futó pillantást vetett rám. Legközelebb már inkább rá se nézek – ezek után…?”


A fiúk és a lányok… Örökzöld téma: a lányoknál a fiúk, a fiúknál a csajok…

A lányok, főleg kamaszkorban szinte mindent elkövetnek (még akkor is, ha tagadják), hogy a fiúk, különösen a „menő srácok” észrevegyék őket, és kiharcolják a figyelmüket.

Általában két véglet van, mindenki mással próbálkozik.

Van, aki formálódó alakját hangsúlyozza és a popsit, ciciket bedobva próbálja bevonzani a (nem mindig elismerő) férfi tekinteteket. Emellé dukál a trendi ruha, az élénk színű körömlakk, erős smink, festett haj. Miért ne?  Ez az egyik legsutább, kezdetleges módja a figyelemfelkeltésnek és az ilyen lányoknak marad az a „pasi” közönség, akinek ez éppen elég, mert aktuálisan többre nem is vevő… Általában ebből a körből válnak ki a bevállalós „nagy tapasztalattal” és élménybeszámolók sorával dicsekvő csajok, az igazi nehézbombázók. 10 év múltán azonban ők érzik a legjobban becsapva magukat, hogy mindenkinek csak „arra” kellenek és a kapcsolataik java felszínes volt…

A lányok másik fele pontosan ettől kap sikító frászt, inkább maradnak szürke kisegerek, minthogy bárki csak emiatt venné őket szemügyre. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnének ők is valamiféle kapcsolatot teremteni a másik nem képviselőivel, de a lányok másik végletétől sarkosan elhatárolódnak. Amolyan aranyos teremetések, akiket tipikusan „a Balázsok” észre sem vesznek…

Létezik az arany középút! A fiúk érdeklődését felkelteni pedig nem is olyan ördöngös, mint elsőre látszik. Nyilván kell egy ápolt, csinos külső és számtalan belső tulajdonság (és itt korántsem a rámenősségre gondolok). Az sosem árt, ha egy nő bármilyen banális is, de nőies, kedves, bájos, gondoskodó, ugyanakkor céltudatos, magabiztos, okos. Ettől függetlenül persze nem érdemes folyton nyílt kártyákkal játszani, különben oda a varázs!

Folytatjuk!