Balázsnak hívják 3. - Na de jó, akkor mégis hogyan?
2021. ápr. 30., Kiss Évi

Ha még csak a párkeresés elején vagytok, valószínűleg nagyon sokszor fenékre fogtok ülni a nagybetűs SZERELMET illetően. A jó hír az, hogy nincs is ezzel semmi baj! Az ember egy életen keresztül tanulhatja és fejlesztheti még kapcsolati készségeit.



Alapvetően két nagy részre osztható a téma. Az egyik a „pasizás”/ „csajozás” – vadászat iskolája, a másik pedig inkább a kapcsolat elmélyítéséről, megtartásáról, fenntartásáról szól. Ez utóbbi sokkal nehezebb műfaj.

Kezdjük az elején:
Evolúciós hozományaink. 
Elmesélek nektek egy történetet ezzel kapcsolatban, a parti fecskékről. A parti fecskék általában vízpartok mentén homokbányákban, vagy löszfalakban ásnak kis üregeket fészek gyanánt és választott párjukkal együtt gondoskodva nevelik fel a fiókáikat. Azonban gyakori jelenség, hogy a fecskelány a választott párját, a csapat legdominánsabb hímével csalja meg, hogy az utódokban a lehető legjobb genetikai állomány öröklődjön. Ezek után a „lúzer” kamuapuka erről mit sem tudva lelkesen, a párjával kettesben neveli fel a sajátjainak hitt kis fecskéket.

Bármennyire is hihetetlen evolúciósan mi is valahogyan így vagyunk kódolva. Ezért a férfiaknál a tipikus alfahímek elsődleges motivációja, hogy minél inkább szétszórják a világban magvaikat, gondoskodva ezzel a fajfenntartásról. Ebből adódóan a nők feladata némileg komplikáltabb lesz. Egyrészt biztonságra törekednek, azaz arra, hogyha teherbe esnek, saját és a megszületett gyerek életben maradása biztosítva legyen, gondoskodjanak róluk. Másrészt igyekeznek úgy partnert választani, hogy a lehető legjobb genetikai állomány öröklődjön tovább a gyermekekben.

Kezd derengeni, miért pont a 11. E-ből a Balázsba szerelmes a fél osztály? A suli legnagyobb Alfahíme, hányan fognak az irigységtől sárgán, értetlen szemekkel meredni a barátnőjére…

Egy egészséges férfiban mélyen kódolva van a vadászat iránti igény. Lányok, bármennyire rosszul is tud esni, az alfahím pont attól tud annyira tipikus lenni, hogy ha egy kapcsolata nem az elképzelései szerint alakul, akkor megrázza magát, odébb áll és repül a következő virágra. Ti pedig sírhatjátok otthon vizesre a párnát, ahelyett hogy látnátok, hogy tökös csákó mellett parkoltatok eddig.  Csak épp megtartani nem sikerült…

Persze ez nem törvényszerű és a fiúknak is akad bőven tapló változata - a legtöbben éppen ezért is buktok rájuk! :D Olykor ez a keserű igazság!
Ez azonban több szempontból is rossz! A nők sajnos igen is sokat tettek azért, hogy „elrontsák” a férfiakat. Az azonnali, feltételek nélküli elfogadás, a könnyen megkaphatóság, azonnali elérhetőség, a kalandok borították a klasszikus felállásokat. Ez azonban nem több mint lenyomat a kétségbeesett szeretetéhségünkről, önbizalomhiányunkról. Pedig mára már szinte ciki leírni, hogy udvarlás… - „Az meg mi?” 
Az ismerkedés egy nagyon fontos szakasza, amikor egyáltalán felméred, ki is valójában a másik. Szó szerint „veszed a fáradságot”, hogy megismered! Különben hogyan lennél képes dönteni arról, hogy kell-e neked, vagy sem?