Vannak pénzügyeid?
2017. aug. 16., webdoki felhasználásával

Van saját számlád, vagy zsebpénzt kapsz? Dolgoztál már fizetésért?

A 2015-ös PISA felmérés szerint az OECD-országok diákjainak 12 százaléka profi pénzügyekben, nem csak komplex feladatokat tudnak megoldani, hanem még befektetési eszközöket is ismernek. A diákok 22 százaléka, tehát közel a negyede viszont az alapszintet sem üti meg, csupán néhány mindennapi művelet végrehajtást értik, illetve tudják, mint jelent egy számla. A legrosszabb eredményeket elért országok között pedig ott vannak a szomszédaink, Szlovákia és Lengyelország is.

„Mi történik Magyarországon?

„Itt-ott része a nemzeti alaptantervnek” – mondta a pénzügyi oktatásról Himer Csilla pénzügyi pedagógus, aki rendszeresen oktat iskolásoknak pénzügyi alapismereteket. A gyerekek találkozhatnak a pénzügy egyes részeivel történelem, informatika, matek és technika órán is. “A gond az, hogy ez nem koherens, minden azon múlik, hogy a tanár mit tart fontosnak belevenni az órába” – mondta.

Informatika órán például előkerülhet az, hogy az Excel tábla alkalmas a bevételek-kiadások vezetésére. Ez Himer szerint egy nagyon hasznos dolog, a háztartásokban mégsem gyakori. Matekórán az alapműveleteken kívül a kamatos kamatot tanítják még a hatványozás oktatásakor, ezzel azonban általában vége is a pénzügyi felkészítésnek.

A tanterv szerint lenne lehetőség arra, hogy a tanárok jobban felkészítsék a diákokat a pénzügyi döntésekre, az iskolai órák tíz százaléka ugyanis szabadon felhasználható. „Ezeket viszont elviszik a nívócsoportos oktatások, a csoportbontásban tartott nyelvi órák, vagy a testnevelés vagy bármilyen más tagozat óra” – mondta Himer.

A 2017/2018-as tanévtől bevezetnek ugyan egy heti egyórás pénzügyi foglalkozást a 10. osztályos tanulóknak, a gyakorlatban azonban a feszített tempójú tanmenet miatt csak ímmel-ámmal oktatják az iskolákban a pénzügyeket, ezen pedig az újonnan bevezetendő pénzügyi óra sem fog segíteni. „36 órában hogyan lehet megtanítani a gyereket bármire is? Ráadásul ebből lesz majd 30, az ilyen-olyan elmaradások miatt” – mondta Himer Csilla.”