» Jövő

Tanár úr hívő?

2013. November. 05. , by külső forrás

Baranyi Károly neten fellelhető válaszából idézünk. Véletlen-e a létezésed, vagy előre eltervezett? Talán te is gondolkozol ezeken a kérdéseken.

a

pici

 

„Kis gyermek voltam, amikor először eltöprengtem azon, hogy mennyire nem szükségszerű az, hogy vagyok. Ha nincs Isten, gondoltam, akkor az én létem itt merő véletlenség. Ha a természeti törvények valamilyen összjátékaként úgy jöttem a világra, hogy két sejt véletlenül találkozott, akkor igen nagy szerencsém van. Abból az aktusból, amelyből én születtem, sok millió lehetséges testvérem nem született meg. Rám esett a véletlen választása. Ugyanazon az alapon, ahogyan én kerültem a felszínre, sok-sok más gyerek jöhetett volna világra. Én születtem meg. Ez azon múlt, hogy az a bizonyos hím ivarsejt győzött a többi felett. Ha másik két sejt találkozik, akkor már nem én vagyok! Természetesen nem hiányoznék senkinek, hiszen édesanyámnak született volna egy fia vagy egy lánya. Soha senkinek eszébe nem jutnék. Mint ahogyan egyetlen lehetséges testvérem sem jut eszébe senkinek sem azok közül, akik velem együtt várták a megtermékenyítés pillanatát! A létem tehát olyan módon véletlen, mint amilyen véletlen az lenne, ha tízmillió tombolavásárló közül én nyerném meg a főnyereményt. De még inkább: hiszen édesanyám egy héttel, két héttel, három hónappal korábban foganhatott volna. És anyám, apám, nagyszüleim, dédszüleim léte is pontosan ilyen véletlen.
A létem ebben a világban olyan véletlen, mint a világmindenségben egy gombostűt egyetlen próbálkozással fellelni. A vak véletlen terméke vagyok, amely mint a gyors folyó a szennyet, a felszínre dobott. Ez a véletlen nem jóindulatú velem: nem volt jóindulatú sok-sok potenciális testvéremmel, akikkel a lét kapujában várakoztam, és akik végleg lekéstek az életről. Engem ez a véletlen bármely pillanatban eltiporhat, megsemmisíthet. Ezer veszély leselkedik rám; miért kímélne meg ez az irracionális véletlen? Van más magyarázat is. A létem nem véletlen. Valaki, valami Nagy már a születésem előtt, már a szüleim születése előtt, a világ keletkezése előtt kigondolt. Már akkor számított a jöttömre. Benne már akkor megfogantam, amikor a teremtés forgatókönyvén gondolkodott, így nincs is jelentősége, hogy melyik két sejt találkozik: én jövök, nekem készítette ezt a pillanatot.
Az alternatíva, így fogalmazódott meg:
(I.) A létem magyarázataként elfogadom, hogy valamely természeti törvények által irányított materiális véletlen hozott létre. Ettől az irracionális véletlentől én semmi jót nem várhatok. Ez a véletlen azonban, noha sötét és kiismerhetetlen, emberi eszközökkel vizsgálható: a természete a tudományos kutatás eszközeivel megközelítheti, legalábbis ez az illúziónk: nem tudom igazán kézben tartani, de nem kell magunknál lényegileg magasabbra tartani.
(II.) Elfogadom, hogy Valaki a természeti törvények felett, a véletlen uraként rám már akkor gondolt, amikor a földön a láva fortyogott, már akkor kigondolt, amikor még az életnek nyoma sem volt. Ő azonban sokkal nagyobb nálunk: lényegileg nagyobb, nem vizsgálható tudományos módszerekkel. Ittlétem mindkét értelmezése bizonyos nehézségekkel jár. Ha az első mellett állok ki, akkor az irracionális természet részének tekintem magam; annak a természetnek, amely a létre hívott, de amelynek végül is része vagyok, amely ezért nem is nagyobb nálam. Otthontalan vagyok, de nincs nálam nagyobb. Ha a másik alternatívát fogadom el, akkor megtalálom a helyem ebben a világban, amely nem ellenséges, hiszen évezredek óta készítik arra, hogy jönni fogok.
Otthon vagyok. De el kell fogadnom, hogy nem én vagyok a legnagyobb, hogy van nálam nagyobb: akinek a létemet köszönhetem, aki ura a véletleneknek, a természetnek, akihez nem közeledhetek tiszteletlen vizslató szemekkel.

Úgy döntöttem, hogy a második magyarázatra teszem fel az életem. Az átélt létem evidenciája és ezzel együtt az átélt esetlegességem szükségszerűen vezet el Istenhez. Isten bizonyíték ez igazából: saját létem evidenciájának és a megrázó esetlegességemnek egyidejű intenzív átélése Istent nyilvánvalóvá teszi előttem. Az egész okoskodásnak kulcsa az az ellentmondás, amely a létem kézzelfoghatósága és a megdöbbentő volta között fennáll: a létem nyilvánvaló (evidens) és elképesztő (abszurd) is egyben. Az Istennel való egzisztenciális találkozásom ez volt. Ő volt az, akiben a létem értelmet nyert. Mindenekelőtt nagy hálát éreztem, az ajándék miatt, mert jó élni. Öröm és biztonságérzés töltött el. Isten ebben a pillanatban azt a Valakit
jelenti, aki a létem értelme, aki azt akarta, hogy legyek, aki helyet készített nekem ebben a világban. Hatalmas és jóságos személyt jelentett, akinek minden bizonnyal terve van velem, hiszen nem véletlenül születtem meg. Az istenélményem nem tartalmazta még a filozófiai istenfogalom elemeit. Csak éreztem: Isten jó és hatalmas. Betöltött az öröm, hogy megmenekültem a nemléttől, a semmitől, és hogy nem véletlenül menekültem meg. Ugyanakkor világos volt előttem, hogy ezt a megrendítő élményt más ember is átélheti. Mindenki gondolkodhat úgy magáról, mint én. Senki sem véletlen, senki sem „töltelék". Minden ember szerepel Isten isi tervében. Minden ember kedves Isten előtt, Ő mindnyájunkat gyermekeként szeret. Nem gondolhattam magamról, hogy csak én vagyok Isten „kiválasztottja". Természetes volt, hogy mindenki az. Úgy kell mindenkit látnom, ezért kell minden egyes embert szeretni. Istent bántom meg, ha a teremtményében nem fogadom el Őt. Az Isten és az ember szeretete így találkozik."

Az egész dolgozatot itt találhatjátok meg:

http://pasaret.ofm.hu/sites/default/files/fiatalok_hitre_nevelese.pdf

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.