ökumenizmus, ökumenikus mozgalom
2014. jan. 22., külső források alapján

A sajtóban gyakran hallani ezeket a kifejezéseket, különösen mostanában, hiszen zajlik az ökumenikus imahét.
De mit is jelentenek?

Ökumené
A lakott földkerekség ókori elnevezése – az "oikosz" (ház, háztartás, otthon, haza, közösség) görög szóból.
Ökumenikus, Ökumenizmus
Mint mozgalom - azon fáradozik, hogy előbb-utóbb megvalósuljon a Krisztusban hívők egysége.
Mint teológiai tudomány - a mozgalom résztvevőivel és az egység lehetőségének feltételeivel foglalkozik.
Lényege a különféle keresztény felekezetek, egymás hitnézetei különbségeinek ellenére tanúsított tolerancia, a felekezeti különbségek helyett a közös pontok, alapvető hitnézeti egyezőségek hangsúlyozása. Közösség vállalás, az együttműködés keresése.
A keresztény egyházak és a nem keresztény vallási közösségek közötti párbeszédre az ökumenizmus kifejezés csak áttételesen alkalmazható.

Előzmények
A január 20-27. között sorra kerülő Ökumenikus imahét, amelyen immár 38. alkalommal vesz részt a katolikus egyház is. Az egészen távoli előzmények több mint 240 évre nyúlnak vissza. 1740 körül Skóciában ismeretes egy olyan pünkösdista mozgalom, amely Észak-Amerikából indult, és célul tűzte ki az imádkozást minden egyházért, minden egyházzal együtt.
1846-ban megalakul az Evangéliumi Aliánsz. Ötven felekezetből 921 résztvevő gyűlt össze Londonban. Bevezették a minden év első teljes hetében rendezendő imahetet a Krisztusban hívők egységéért. 1886-ban Magyarországon először hirdetik meg az Aliánsz Imahetet nyilvánosan.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt. Az ökumenikus imahétre 1968 óta készítenek imafüzeteket, amelyeket elküldenek a világ minden tájára, hogy a helyi nyelvekre lefordítsák.
Az esemény mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1943-ban alakult, jelenleg 11 tagegyház, valamint további 22 egyház és egyházakhoz kötődő szervezet működik együtt benne. Tagegyházai között találhatók a református, az evangélikus, a baptista, a pünkösdi, a metodista és az anglikán felekezet, valamint az ortodox egyházak. A katolikus és az unitárius egyház együttműködőként vesz részt a MEÖT munkájában.

Az idei ökumenikus imahét bibliai mottója Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első leveléből származik: "Hát részekre szakítható-e Krisztus?" Az egyetemes imahét anyagát a kanadai ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által felállított nemzetközi bizottság tagjai hozták létre.