Magyar középiskolás nyerte az ENSZ filmpályázatát
2013. jan. 4., MTI

Jánka Eszter, a budapesti Thomas Mann Gimnázium 11. osztályos diákja nyerte el az ENSZ támogatásával kiírt nemzetközi ifjúsági rövidfilmpályázat fődíját. A nyertes pályamű a migráció és a menekültek témáját feldolgozó animációs rövidfilm.

A pályázatot 10-20 év közötti fiatalok számára hirdették meg az emberi jogok témakörében. A verseny főszervezői az ENSZ Tájékoztatási Szolgálata (UNIS), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a This Human World elnevezésű, osztrák emberi jogi filmfesztivál voltak.

Jánka Eszter, a verseny győztese elmondta, hogy három éve foglalkozik animációval, illetve rajzolással a Thomas Mann Gimnáziumban és a Budai Rajziskolában. A film készítésekor arra törekedett, hogy megfogalmazza, mit érezhet az, aki menekültként útra kel. Filmjéhez a hagyományos és a számítógépes animációs technika elemeit is felhasználta.

A pályázat filmjeit közzétették a YouTube videomegosztó portálon és a díjátadón is levetítették. "Érdekes volt látni a többiek filmjeit is, így jobban elmélyülhettünk a témában, nagyobb rálátást kaphattunk arra, hogy mások miként látják ugyanazokat a problémákat" - mondta Jánka Eszter.

A győztes kisfilm:



Gratulálunk!