Jelnyelvoktató app
2017. márc. 3., webdoki nyomán

Középiskolások fejlesztették ki a „Mutasd!” jelnyelvoktató okostelefon-alkalmazást, mely idén leginkább felkeltette az 1app zsűrijének figyelmét. Az applikáció egyik ötletgazdája – Horváth Roland, Tóth Fanni csapattársa – a verseny legfiatalabb, 14 éves nevezője volt.

"Az iskola robotprogramozó szakkörében készültünk egy versenyre, ahol a versenyfeladat a robot jelelésre programozása volt. Ekkor találkoztam először a jelnyelvvel. Minél jobban belemélyedtünk, annál jobban rácsodálkoztunk, hogy milyen keveset tudunk a témáról, pedig rengeteg embert érint. Például csak Magyarországon 1 millió, Európában 500 millió hallássérült él!

Az igazi meglepetés akkor ért, amikor rájöttem, hogy nincs magyar jelnyelvet oktató applikáció a neten. Azonnal tudtam, hogy csinálnom kell egyet. Nem telt sok időbe, hogy összeálljon a koncepció. A Mutasd! nem alkalmas arra, hogy megtanuljuk vele a jelnyelvet, hanem arra szolgál, hogy megismerjük azt, hogy van ilyen, és vannak emberek körülöttünk akik csak így, jelelve tudnak kommunikálni. Mi pedig, a többség nem ismerjük a „nyelvüket”.

Én sem ismertem eddig a jelnyelvet, egyelőre még csak néhány jelet ismerek. Főként gyerekeknek szántam az applikációt, hiszen ők a legfogékonyabbak a másság elfogadásában, előítéletek nélkül. Ezért lett a felhasználó felület egyszerű, letisztult, könnyen kezelhető, a tartalom pedig kedves, színes és játékos" - mesélt Horváth Roland az applikációjáról, ami elérhető Androidos, iOS és Windows felületre is, és még egy honlapot is készített hozzá. Mindegyik platformra ő írta a kódot.

Horváth Roland a soproni Széchenyi István gimnáziumba jár. Erős iskola, gyakran adnak sok házit, de ha ráér, akkor szeret fotózni és moziba járni a barátaival.

 Olyan menő appot fejlesztett, hogy a korosztályában megnyerte a UPC Future Makers hazai nagydíját, sőt már a Future Makers nemzetközi döntőjében is a legjobb 10 között van.

"Soha ne adjátok fel, hiszen mindig mindenre van megoldás. Szerintem isteni hobbi, a legjobb benne az, hogy szinte bárminek az elkészítését meg lehet online tanulni, és te is el tudsz bármit készíteni, legyen az játék, közösségi oldal, honlap, alkalmazás és akármi, amit csak el tudsz képzelni" - üzeni azoknak, akik szeretnék kipróbálni a programozást.

Bemutatkozóját megnézheted itt: