Hozz ki többet kevesebből!
2015. okt. 21., http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu/






Az idei évben is csatlakozik Magyarország az Európai Bizottság LIFE programja keretében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction, EWWR) kampányhoz. A kampány az idei évben november 21-29. között kerül megrendezésre.

Az EWWR keretében a kontinens egészén önkéntesek a saját ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett hulladékmennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint a hulladékká vált anyagok újrahasznosításának, továbbá a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

A kampány megvalósítását hazánkban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden: OKTF NHI; korábban Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség) koordinálja 2012 óta. Azóta az akció népszerűsége jelentősen megnövekedett: míg 2012-ben mindössze 7, addig 2014. évben már 150 akcióötlet került megvalósításra szerte az országban.
A kezdeményezésben összesen hat kategóriában lehet részt venni, ezek:
• államigazgatási szerv, hatóság;
• egyesület, civil szervezet
• gazdálkodó, ipari szervezet
• oktatási intézmény
• magánszemély
• egyéb szervezet (kórház, idősek otthona, kulturális központ
Az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó versenyben az elmúlt években kiemelkedően teljesítettek a magyar résztvevők. 2013-ban a dabasi 2. számú Óvoda, 2014-ben pedig egy magánszemély, Greksa Lászlóné is bekerült a döntőbe. Szintén tavaly a budapesti Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolája tanárai és diákjai pedig el is hozták a legjobbnak járó elismerést a megmérettetésről.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek egyre nagyobb társadalmi szemléletformáló szerepe van, hozzájárul a lakosok környezettudatos gondolkodásának erősítéséhez, közösségek formálásához, és kiadásai csökkentéséhez. Ennek köszönhetően tökéletesen alkalmas vállalati társadalmi felelősségvállalási feladatok ellátására. A részvétel különösen hasznos lehet olyan cégek számára, amelyeknél nyitottak a környezetvédelem, környezettudatosság, fenntarthatóság témaköreire, és CSR-tevékenységük során aktív, cselekvő, kreatív elemeket kívánnak megvalósítani.

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez csatlakozni lehet a központi témához kapcsolódó ötletekkel, de bármilyen más kreatív, a keletkező hulladék mennyiségét csökkentő ötlet megvalósítható. A legeredményesebb, legjobb akciókat Magyarország idén is benevezi az Európai Hulladékcsökkentési Díjra, amelyet ünnepélyes gála keretében adnak majd át a nemzetközi zsűri által kiválasztott kezdeményezések megvalósítóinak.
Minden szükséges információ megtalálható a www.hulladekcsokkentesihet.hu oldalon, ahol lehetőség van a résztvevő szervezetek logójának, címerének feltüntetésére. Szintén ezen a weboldalon lehet regisztrálni a saját akciókat 2015. november 6-ig. Az OKTF NHI munkatársai az akció sikeres lebonyolítása érdekében állnak rendelkezésre az ewwr@oktf-nhi.gov.hu email címen.