Az európai túlfogyasztás napja
2019. máj. 21., https://wwf.hu/egyeb-termeszetvedelem_/1/az-europai-tulfogyasztas-napja

Ha a világon mindenki úgy élne, mint az átlag európai lakos, a természet ez évi erőforrásait május 10-ig teljesen ki is merítenénk, és nagyjából 2,8 bolygóra lenne szükségünk a fennmaradáshoz. Ez az állapot tarthatatlan.

Túl a természet korlátain
(Jelentés összefoglaló)

2019-ben az európai túlfogyasztás napja május 10-ére esik a Global Footprint Network által közölt legfrissebb adatok szerint. Az európai túlfogyasztás napjának dátumát úgy állapítják meg, hogy összehasonlítják az egy lakosra jutó ökológiai lábnyomot a globálisan rendelkezésre álló, egy személyre eső biokapacitással. Vagyis, ha a világon mindenki ugyanolyan ökológiai lábnyommal rendelkezne, mint az átlag európai lakos – például ugyanannyi szén-dioxidot bocsátana ki, ugyanannyi élelmiszert, rost- és faanyagot használna, és ugyanannyi beépített területet foglalna el – akkor május 10-ig az emberiség annyit használna el a természet erőforrásaiból, amennyit bolygónk egy egész év alatt tud megújítani. Az év további részében az emberiségnek a Föld természeti tőkéjének kimerítéséből kellene megélnie. Ez annyit jelent, hogy például több lenne a szén-dioxid-kibocsátás, mint amennyit a bolygó természetes ökoszisztémája képes elnyelni, vagy az erdőirtások nagyobb biomassza-pusztítást okoznának, mint amennyit a természet képes újratermelni. Ezen kívül a halászterületek még inkább kimerülnének, a talajerózió nagyobb ütemben menne végbe, és a biológiai sokféleség is gyorsabban csökkenne.
Figyelembe véve az Európai Unió ökológiai lábnyomát és a határain belüli biokapacitását – vagyis a biológiailag termékeny területeket – az EU lakosai jelenleg kétszer annyi erőforrást használnak fel, mint amennyit annak ökoszisztémája képes megújítani.
Az EU lakossága korántsem méltányosan használja bolygónk erőforrásait: a Föld biokapacitásának majdnem 20%-át használja fel, miközben a világ populációjának összesen 7%-át foglalja magában.

Más szóval 2,8 bolygóra lenne szükségünk, ha mindenki olyan ütemben fogyasztana, mint egy átlagos EU lakos. Ez jóval felülmúlja a világátlagot, ami körülbelül 1,7 bolygónak felel meg. Akár területi, akár globális szinten nézzük, az ember természeti erőforrások iránti igénye messze túllépi azt a mértéket, ami még fenntartható a bolygónk számára.
A kép az EU-n belül sem mondható egységesnek. Habár egyik ország sem veszi figyelembe bolygónk tűrőképességének határát, az adatok lényeges különbségeket mutatnak a tagállamok fogyasztási szokásai között. Luxemburg az első olyan EU-s ország, amelyik mindössze 46 nappal az év kezdete után elérte túlfogyasztásának napját, míg Románia az utolsó helyen van, mivel az egész évre rendelkezésre álló erőforrásokat 192 nap alatt használja fel – ez azonban még mindig korábban történik a globális átlagnál.



Az EU-ban a túlfogyasztás napja 1961 óta drámaian előrébb kúszott, október 13-ról a jelenlegi május 10-re. Az 1960-as években ez a nap hihetetlenül gyors léptékben került egyre korábbra az unióban, és az évtized végére már elérte a júliust. A természeti erőforrások túlhasználata Európa-szerte tovább folytatódott az 1970-es években. A valaha volt legkorábbi EU túlfogyasztás napja 2007-ben volt, akkor április 23-ára esett.
A legtöbb országban a legnagyobb tényező a szénlábnyom, noha néhány tagállamban, például Észtországban, Svédországban és Litvániában a fakitermelésből származó ökolábnyom is igen magas. Luxemburg szélsőségesen magas szénlábnyoma pedig az alacsony üzemanyagadók hatását tükrözi.

A WWF javaslatai röviden
A WWF sürgeti a politikai képviselőket és az EU vezetőit, hogy kövessék az EU ökológiai lábnyomának csökkentésére irányuló tevékenységeket és maradjanak a helyes úton a következő nemzetközi kötelezettségvállalások elérése érdekében:
1. Térjünk át a fenntartható fogyasztásra és élelmiszerrendszerekre
2. 2040-re Európa legyen karbonsemleges
3. Állítsuk helyre az élővilágunkat
4. Védjük meg az óceánokat
5. Fektessünk egy fenntartható jövőbe
A WWF felhívást tett közzé minden uniós vezető és megválasztott képviselő számára, hogy az Európai Fenntarthatósági Paktum keretében lépjenek a tettek mezejére. A paktum a klímaváltozás, természetvédelem és a fenntartható fejlesztések ügyében tűz ki széleskörű célokat és intézkedéseket az elkövetkezendő öt évre.
A teljes, angol nyelvű jelentés ide kattintva érhető el.