Az élet a fogantatással kezdődik
2013. márc. 14., MTI

Olvasd tovább és írd meg, hogy TE mit gondolsz!



A magzati élet védelmének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az "Egy közülünk" uniós polgári kezdeményezéshez kapcsolódó rendezvényen hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: nem egy direktben abortuszellenes kezdeményezésről van szó, hanem az a cél, hogy uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani. Ezt támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség egyaránt. Jelezte, hogy Erdő Péter bíborossal is konzultált, aki szintén támogatja a kezdeményezést.

Hangsúlyozta: fontos, hogy a magzati korban lévők, - akik a legkiszolgáltatottabb és a leginkább jogfosztott kisebbség -, szempontjait is képviseljék, és érdekükben megszólaljanak. Ki kell használni az unióban rejlő lehetőségeket, a rendelkezésre álló eszközöket, és az, hogy uniós polgárok kikényszeríthetik, foglalkozzon a szervezet ezzel a kérdéssel, egy ilyen lehetőség.

Az aláírásgyűjtéshez hétfőn csatlakozott az Országgyűlés katolikus képviselőinek csoportja és több kormánypárti politikus. Az aláírásokat anyák napjáig, május 5-ig gyűjtik.

Az "Egy közülünk" az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban, melynek keretében az EU országaiban aláírásgyűjtés indult a magzati élet védelmében. A kezdeményezés fő célja, hogy az EU a fogantatástól kezdve biztosítsa az élethez való jog védelmét, és ne finanszírozzon embriók elpusztításával járó kísérleteket.

A kezdeményezést legalább 7 EU tagországból származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell támogatnia, továbbá a 7 tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni a minimálisan szükséges számú aláírást. (Ez Magyarországon 16.500 aláírást jelent.) Miután összegyűlt az 1 millió aláírás, az Európai Bizottság megvizsgálja a kezdeményezést, és dönt arról, hogy előterjeszt-e jogalkotási javaslatot. A bizottság javaslata azután a jogalkotó elé kerül, és elfogadása esetén jogszabály válik belőle.