» Szabadidő

Tini vagy? Aha

2011. October. 24. , by Cziczó Attila

feszek_logoVan egy színház a Józsefvárosban, a Fészek Színház. Távolról hatalmasnak tűnhet a gyárépületben megbújó teátrum, de közelebbről kiderül, hogy valójában egy kedves, barátságos, mindenkinek képes élményt nyújtani, s valójában egészen emberi. Mint én, haha! Le sem tagadhatnám, hogy közöm van hozzá: egyik alapítója vagyok.

Olyanokkal foglalkozunk ebben a színházban, amivel máshol nemigen – vagy kevesebbet: a fiatalokkal. Társulatunk jórésze is közülük kerül ki. Több olyan előadásunk van/volt/lesz – Káélet, Fém, Műköröm, iluska.wb, Májlájt, Nem más -, melyek lényege a nagy mesterhármas:  fiatalokról-fiataloknak-fiatalokkal.

Kik is ők? A kamaszok. Van rá több szó is - például: tini, de ki használja már ezt, az ország egyetlen Tinije (Bródy János) is már hatvanon túli -, mi mégis ezt használjuk. (A kamaszt.) Megszoktuk. Ahogyan őket is. (A kamaszokat.) Tizenvalahány éve foglalkozunk a korosztállyal.

Most is futó egyik előadásunk, az ’Aha’. (A címből mire következtetnél?) Beavatószínház. Osztálytermi előadás. Kamaszdráma. Életjáték. (Sokféleképpen meghatározhatjuk „műfaját”.) Egy a lényeg: a 3F! (fiatalokról-fiatalok… stb.)

aha2Az előadásban a kamaszok gondolatait fordítjuk le a színház nyelvére. A viszonyokkal foglalkozunk: én és én; te és én; ő és én. Milyenek a felnőttek? Milyenek barátaink, szerelmeink? És… milyen vagyok én? Nem kell betojni, nem egy száraz téma leadásáról van szó. Viccesen, eltúlozva, majd elcsendesedve, életszerűen láthattok hétköznapi helyzeteteket. (Titkokat.)

És ti is hozzászólhattok, hiszen az előadás egy közös - értelmezős - beszélgetéssel ér véget. Persze csak akkor, ha mertek! Kérdezni és/vagy beszélni. Mondjuk, magatokról!

Ahogyan a darab fiú főhőse teszi:

aha3

„Nem tudok dönteni! Nem tudok dönteni. Valaki segítsen! Én nem akartam ilyen helyzetbe kerülni!
Nem akarok konfliktusokat kezelni. Nem tudok konfliktusokat kezelni. Meg kell majd tanulnom! De most még nem akarom! Nekem van elég gondom az E-húrral, a mitesszereimmel, a paradicsomlevessel, a lábszagommal, a hatpontú gráffal, a házmesterünk macskájával, én nem akarok a szerelemmel is foglalkozni! Engem az absztrakt gondolkodás foglalkoztat, a ’mi lenne, ha’ szituációk, én elképzelni szeretem azt, hogy hogyan cselekednék egy adott helyzetben. Engem nem érdekelnek a lelkivilágok, a szorongások, a birtoklási vágyak, a kudarcok, engem nem érdekelnek mások problémái! Még a saját problémáim sem érdekelnek. Csak egy kérdésre akarok választ kapni! Csak egy kérdésre. Ki vagyok én?”

Ha érdekel ez az egész, amiről itt olvastál, nézd meg a honlapunkat, s gyere el hozzánk! (Jöhetnek a többiek is!)

www.cziczo.hu/feszekszinhaz/aha/

Szólj hozzá a fórumban:
http://www.tinivagyok.hu/forum/topic?f=15&t=8&sid=bdb0078f5d9af2a0d78a10076b3a35c0
 

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.