Nyílik a cseresznye
2023. márc. 16., internet alapján

A japán és a magyar cseresznyevirágzás

A japán cseresznyevirágzás, pontosabban a cseresznyevirágzás-nézés neve a Hanami, míg a dús virágú, fehérben, vagy rózsaszínben pompázó japáncseresznye neve a Sakura, amit japán nemzeti jelképének, a nemzeti identitás részének is tekintenek.

A HANAMI , vagyis a „VIRÁGNÉZÉS" hagyományát a japánok a 700-as évek elején, a NARA korban vették át Kína egyik legjelentősebb császári dinasztiájától, a TANG dinasztiától. A HANAMI ekkor még csak a tehetős japán emberek időtöltése volt, és csak később, a 700-as évek végén, a HEIAN korban kezdett egyre szélesebb körben népszerűvé válni.

Ma az emberek hosszú kilométereket utaznak, hogy gyönyörködjenek a folyamatosan virágba boruló cseresznyefákban. Az időjárás-jelentések leginkább várt része, amikor elmondják, az ország melyik részén hány százalékos nyílási állapotban pompáznak a sakurák.



Sajnos a virágzás érkezése nem olyan pontos, mint a híres japán gyorsvasúté, az időjárás függvényében minden évben lehetnek kisebb eltérések a napok között. A cseresznyefa körülbelül 1-1,5 héten keresztül virágzik, de a jelenség szerencsére az egész országban megfigyelhető márciustól május elejéig terjedő időszakban egy déltől északra vonuló sávban. Legelőször Okinawa szigetén január közepe fele kezdenek el virágozni a cseresznyefák, majd február második hetére az egész sziget virágba borul. Tokyoba március végén, Kyotoba és Osakába általában április elején érkezik meg a várva várt jelenség, az északi régióban pedig még május elején is megfigyelhetjük.

 

 

Nálunk a cseresznyevirág fehér, de a japán cseresznyék változatos színűek, kedvelik a sötétrózsaszín virágokat.
A füvészkertben nálunk is lesz sakura-ünnep, meg talán másutt is. https://www.fuveszkert.org/hirek/sakura-unnep-az-elte-fuveszkertben-3/