Nyári táborokhoz elég a szülői igazolás
2012. jún. 12., külső forrás

Az ombudsman és a miniszter módosították a jogszabályt. Most már nem kell orvosi papír, csak a szülő felelős nyilatkozata.

A korábbi jogszabály szerint táborozáson az a tanuló vehetett részt, aki arra egészségileg alkalmas volt és ezt a tábor kezdetét megelőző 4 napnál nem régebbi orvosi igazolással bizonyította. Ennek érdekében pedig a táborozás megkezdése előtt a résztvevőknek orvosi vizsgálaton kellett megjelenniük.

Bár hivatalosan az iskola-egészségügynek kellett kiállítania az igazolást, sokan a mégis a könnyebben elérhető háziorvoshoz fordultak a papírért .

Miniszteri rendelet mondja ki, hogy az idén már elegendő a szülő írásos nyilatkozata.

A szülő (vagyis a gyermek törvényes képviselője) a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy a táborozásban részt vevő gyermek egészségi állapota megfelelő. 

A nyilatkozat tartalmazza a gyermek személyes adatait, és azt, hogy a gyermeken nem észlelhető láz, torokfájás, hányás, hasmenés, bőrkiütés, sárgaság, egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés, váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás, illetve a gyermek tetű- és rühmentes. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt - a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt - a táborozás szervezője adja át, és azokat a tábor szervezőjéhez kell visszajuttatni. A nyilatkozatot a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.