Múzeumok éjszakája
2012. jún. 15., Dr. Klujber Valéria

Nézd meg az egyik leghosszabb nyári éjszakán azt a kiállítást, amit mindig is akartál, vagy vegyél részt olyan programokon, amiket csak ma próbálhatsz ki.


Az előre váltott általános belépővel országszerte több száz helyszínen évről-évre százezernyi ember látogat el a kiállításokra és a bőven ezer fölé rúgó programokra.

A tavalyi Múzeumok éjszakáján Budapesten 191 ezren, vidéken 138 ezren látogattak el legalább három múzeumba és a szervezők idén is legalább ekkora látogatottságra számítanak.

A Múzeumok éjszakájára évről évre egyre több intézmény jelentkezik, nemcsak közgyűjtemények, hanem levéltárak, könyvtárak, egyetemek is. Idén országszerte 218 intézmény 278 helyszínen fog programokat kínálni. A rendezvényhez egy határon túli résztvevő, a párkányi Városi Múzeum is csatlakozott.
A Múzeumok éjszakáján minden résztvevő intézménybe belépést biztosító karszalagokat lehet váltani, Budapesten felnőtteknek 1600, gyermekeknek 600 forintért, míg vidéken változó díjszabás szerint. A karszalaggal a rendezvény ideje alatt ingyenesen igénybe vehetők a BKV járatai, de külön múzeumi buszjáratok is indulnak majd.

A Múzeumok éjszakája programjairól a www.muzej.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.