„Minden megoldás, új problémákat kölykezik”
2023. dec. 14., Mikhel Judit

Éveken keresztül egy gyermekkórházban dolgoztam, ahol éjszakai ügyeletet is elláttam.
Miután nekem akkor még nem volt férjem, gyerekem, rendre elvállaltam, hogy Szenteste én maradjak ügyeletben a laborban.

A kórházban csak a nagyon beteg gyerekek maradtak, akiket sajnos nem lehetett „hazaadni”. Csendes éjszakák voltak ezek.
Hogy ne legyek annyira magányos és az idő hasznosan teljen, ilyenkor kötögettem. Így történt, hogy a bátyámnak készülő pulóvert ( nem mondanám, hogy az utolsó pillanatban, mert már az is elmúlt, hiszen 24. éjjel volt, és másokhoz már olyankor megérkezik a Jézuska ) kötöttem.
Csattogtak a kötőtűk, siettem, hogy reggelre kész legyen, a fonalam meg egyre fogyott! Valami azt súgta, lehet, hogy nem lesz elég a fonal, pedig már csak a nyaka van hátra. Egyre biztosabb voltam abban, hogy elfogy a fonalam mielőtt befejezhetném a karácsonyi ajándéknak szánt pulóvert. (Aki járatos a kötésben, az tudja, hogy ha menet közben elfogy a fonala, esélye sincs arra, hogy ugyanolyat szerezzen!)
Páni hangulatomban, gondoltam 1-2 szemet fogyasztok innen, aztán onnan (kicsit szűkebb lesz, de nyúlik ez… vigasztaltam magam)………… na most kész!
Reggel, az ajándékokkal felmálházva vonatra ültem, hogy szüleimmel és a testvéremmel ünnepeljem a Karácsonyt.
A bátyámnak átadtam a pulóvert, aki azonnal fel is vette! Hú… de boldog voltam, hogy tetszett neki! Egész nap az én általam kötött pulcsiban volt!
Este még mindig abban! Megvacsoráztunk, a bátyám a pulóverben! Lefekvéshez készülődött a család, de a bátyám, bár pizsama-nadrág volt rajta, még mindig pulóverben! Gyanakodni kezdtem … „Hát szép ez a pulcsi, de ebben akar aludni?”

- Laci miért nem veszed le? - kérdeztem egy idő után
- MERT NEM FÉR KI A FEJEM! - mondta

Azt tartják, hogy ahol befér a fejed, ott ki is fér! Aki ezt vallja, az nem számol az időközben kétszeresére dagadó füllel!
Húztuk, nyúztuk, közben csak röhögtünk, de tényleg nem fért ki a feje. A fülei viszont vörösből lilára váltottak.
Kezdtem megsajnálni Laci füleit, és mit sem törődve azzal, hogy ennek a pulcsinak nem lesz nyaka, egy mozdulattal megbontottam, és úgy ahogy volt lefejtettem.
Murphy törvénye szerint, sosem kaptam hozzá fonalat, hogy befejezhessem, és ne csak 1 napot lehessen a bátyámon.
Azt viszont megtanultam egy életre, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra az ajándékok elkészítését, és ha úgy gondolom nem lesz elég a fonalam valamire, neki sem kezdek.