Koalák Budapesten
2015. márc. 10., internet

Óriási érdeklődés közepette érkezett Budapestre a két koalahím, vagyis Nur-Nuru-Bin és Vobara. Már láthatjuk is őket.

A koalák a queenslandi alfajhoz tartoznak. Nur-Nuru-Bin 2012. június 16-án született a Mechelen melletti állatparkban, neve az ausztrál őslakók nyelvén déli szelet jelent. Vobara 2012. július 29-én jött a világra a duisburgi állatkertben, amely az első volt Európában, ahol a koalákat sikerült szaporítani. Mindkét állat elég fiatalnak számít, a hím koalák kifejlett méretüket negyedik életévükben szokták elérni, és háromévesen válnak ivaréretté. Az állatkert azért tart jelenleg két hím koalát, mert a nemzetközi koalaprogramhoz újonnan csatlakozó állatkertek először mindig csak hímeket kapnak. Majd néhány éven belül nyílik lehetőség arra, hogy az egyik hím helyett egy nőstény érkezzen. Ausztrálián kívül csak nagyon kevés állatkertben találhatók koalák, Magyarországon, illetve egész Kelet-Európában pedig Budapesten láthatók először.

Az állatkerteknek ezenfelül biztosítaniuk kell a megfelelő eukaliptuszellátást: a budapesti állatkert Dél-Angliából importálja a leveleket, melyekből egy koala átlagosan negyven dekát fogyaszt el naponta. Éves szinten a koaláink mintegy 9 millió forintnyi eukaliptuszt termelnek be. Hogy a koalák akkor se maradjanak éhen, ha valami miatt elakadna a szállítmány, az állatkert saját üvegházban is képes valamennyi eukaliptuszt termelni szükség esetére.
A koalaák köztudottan nagyon sokat, napi 20 órát alszanak, a maradék időben pedig esznek. Az eukaliptusz egyébként a többi állat számára fogyaszthatatlan, a koalák is csak a rekordhosszúságú vakbelüknek köszönhetik, hogy fel tudják dolgozni a kemény, bőrszerű leveleket.

A koalákról, a tartásuk különleges feltételeiről, valamint személyesen a két Budapestre érkezett állatról minden fontos információt elmesél a Fővárosi Állat-és Növénykert honlapjának új, kifejezetten a koalákkal foglalkozó aloldalán

A koalaház a korábbi parasztudvar helyén áll, ahonnan az állatok átkerültek a régi Vidámpark helyén kialakított Pannon Parkba. A házat egy a kilencvenes évek óta Magyarországon élő, Kós Károly építészetét kutató ausztrál építész, Anthony Gall tervezte.