Idén is lesz!
2014. jún. 20., Szerkesztőség

Szokás szerint az év legrövidebb éjszakája, vagy leghosszabb nappala, ahogy tetszik.



Vagyis: Múzeumok Éjszakája
Szent Iván éjhez igazodva 2014. június 21-én többszázezer ember egyetlen éjszakára – a hagyományoknak megfelelően este 18 és hajnali 2 óra között – birtokba veheti Magyarország több mint 300 múzeumát és kiállítóhelyét. A közreműködő intézmények csaknem 4000 programmal – többek között koncertekkel, divatbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel – várják az érdeklődőket,.

A Múzeumok Éjszakáját 2014-ben Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedik alkalommal szervezi meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. Idén – az eddigi aktív részvételre és a regionális szinten megvalósuló turisztikai fejlesztésekre való tekintettel – Debrecen, Kecskemét, Szolnok, Kaposvár-Szenna, Pécs, Hatvan-Gyöngyös, Sopron, valamint Sárospatak-Sátoraljaújhely úgynevezett kiemelt helyszínként kapcsolódik be a programsorozatba.

A szervezők ebben az évben más szempontból is kiemelt figyelmet fordítanak a vidéki helyszínekre. A régióban megrendezendő programok népszerűsítésében szakmai partnerként a Magyar Turizmus Zrt. is együttműködik a vidéki kiállítóhelyekkel: a Múzeumok Éjszakájára eső hosszú hétvégére a szálláshelyek kedvezményes csomagajánlatokkal várják a kulturális programok iránt érdeklődő, az ország többi részéből érkező turistákat.

A nagyszabású rendezvénysorozatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg.
További részletek az alábbi oldalakon:

http://muzej.hu/

http://www.muzeumokejszakaja.hu/