» Szabadidő

10 másodperc

2012. January. 09. , by Toma Dóra

pici2Hogyan intsünk le egy buszt 10 mp alatt?!

Doddo egy igazi nőcis cikket írt. 
Az eleje szerintem mindenkinek ismerős… a végét viszont – kérlek – ha nem muszáj, ne utánozzátok!

2012. január 03. Kedd. Egy szimpla, szürke hétköznap.

Mint mindig, most is hajnali fél 6-kor (azaz 05:30-kor) elképesztő ricsajjal csöngött az ébresztőórám. Persze egyből kinyomtam, mintha mi sem történt volna, szunyókáltam tovább… (Hozzá kell tenni, hogy fél óra alatt 3x riaszt a „szundi”, úgyhogy nyugodt voltam.) Háromnegyed óra kínkeserves erölködés után, nagy nehezen sikerült kikászálódnom az ágyból. Már negyed 7 volt, de én nem zavartattam magam. Megkezdtem a szokásos reggeli mosakodást, fogmosást, elkészítettem kis bögrémbe a kávémat, majd mindezek után bevánszorogtam a gardróbba. Itt kezdődnek mindig a bajok…

Ha valaki Karácsonykor látta a Grincs című filmet, az emlékezhet arra a részre, amikor szegény Grincsnek fogalma sincs, hogy mibe menjen a Ki-vigasságra. Nos, nálam minden reggel; este; délután; délelőtt, és mindig, ha át kell öltöznöm, akkor ez a helyzet áll fent. Ha nem érzem azt a bizonyos „CSÍ-t”, akkor képes vagyok hosszú-hosszú értékes perceket eltölteni a ruháim előtt, és kétségbeesve próbálom összeállítani az aznapi szettemet. Sajnos ilyenkor az időérzékem is hajlamos elveszni…

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy ezen a bizonyos keddi reggelen is ez történt velem. 
Mélyen imádott középiskolámban a tanítás háromnegyed 8-kor kezdődik. Ezzel semmi baj nem is lenne, mivel kb. 35 perc alatt beérek a városba. Egy gyors matematikai számítással Ti is könnyen kiszámíthatjátok, hogy az ideális „elindulási idő” kb. reggel 7 lenne, és miután beérnék a suliba, még maradna bő 10 percem, hogy felkészüljek az órára.

Miután nagy nehezen sikerült kiválasztanom a ruhámat, végre nekiállhattam a sminkem elkészítéséhez. 5 évvel ezelőtt, naiv kis kilencedikesként, még képes voltam egy órával előbb felkelni (azaz 04:30-kor) csak azért, hogy mindenegyes szempillám a helyén álljon. Persze nem hiszem, hogy ez a „nagyfiúknak” feltűnt volna, de én azért titkon reménykedtem benne. Nos, a mai helyzet az, hogy inkább alszom egy órával tovább, és csak egy laza „10 perces” sminket teszek fel, minthogy egy perccel is korábban kinyissam szemeimet a feltétlenül szükségesnél. Erre szokták azt mondani, hogy „így múlnak el a szép idők”…

Eközben az óra csak ketyegett- és ketyegett… Már 07:11 volt, amikor még 3x visszarohantam a szobámba, mert ezt- és ezt fent hagytam.

Azt tudni kell, hogy nálunk a buszok viszonylag sűrűn járnak, úgyhogy az olyan notórius későknek, mint én, szerencséjük van. Ámde, hogy egy kis csavart vigyek a történetbe, a városba menő buszok pont a 4 sávos út másik oldaláról indulnak…

Mindenki ismeri azt a szorongó érzést, amikor tudja, hogy el fog késni, és hogy nagyon csúnyán fognak rá nézni. (Ha másból nem is, Karinthy Tanár úr kérem c. művéből biztosan.) Igen, bevallom, én sajnos elég közelről ismerem ezeket az impulzusokat…

Mindezen kavargó érzésekkel indultam ki a buszmegállóba, ahová a reggeli csúcsforgalom miatt szinte lehetetlen volt az átkelés. Ebben a felfokozott állapotban az ember szeme előtt nem lebeg semmi más, csak az, hogy minél előbb felszálljon a buszra, és ne késsen annyit. Nálam is éppen ez volt a helyzet, amikor az utca végére érve megpillantottam, hogy ott jön a buszom. Az adrenalin szintem az egekbe ugrott, tudván, hogy a szembeforgalom miatt nem tudok átmenni a megállóba. Szerencsémre már csak egy-két autót kellett kivárnom, ám a buszom vészesen közeledett.

Gyorsan elmormoltam egy „Mi atyánkat” és nekiindultam. A busz már-már elhagyta a megállót, de a sofőrnek feltűnt a kétségbeesett loholásom, és persze az eszeveszett integetésem, hogy álljon meg. (Bár lehet, hogy a miniszoknya tette… Lényegtelen.) Ami viszont lényeges, hogy a sofőr szinte satuféket nyomott és szegény utasokat nem kímélve megállította szerény személyem részére a buszt. Egy gazellaugrással felpattantam a buszra, hálásan megköszöntem a sofőrnek, és imádkoztam… „Istenem, kérlek add, hogy beérjek! Ó, édes Istenem!”

Végül minden erőfeszítésem ellenére elkéstem, de ennek ellenére meg voltam magammal elégedve, ugyanis most már elmondhatom magamról, hogy 10 mp alatt sikerült leintenem egy zsúfolásig megtelt BKV buszt! :-)

Hozzászólások (0)

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztráció

Írj egy hozzászólást

Kérlek, jelentkezz be hozzászólás írásához.