Fröccs
2013. aug. 22., Dr. Klujber Valéria

Korábbi szavazásunk alapján olvasóink nem éppen fröccs-kedvelők, de ebben a kánikulában és a büszkélkedésre való hajlamunkkal emlékezzünk meg a fröccsről.



Az író és politikus Fáy András a szüret idején fóti pincéjében látta vendégül barátait, közöttük Vörösmarty Mihályt és Jedlik Ányost. Jedlik magával vitt egy olyan, addig ismeretlen üveget is, amelyből buborékokkal gazdagított vizet lehetett nyerni, hogy ennek hozzáadásával enyhítse a bor erejét.

Míg a feltaláló német terminológiát alkalmazva spriccernek nevezte az italt, addig Vörösmarty elégedetlen volt ezzel, és ekkor pattant ki fejéből a fröccs elnevezés, amelyet azóta is gyakran emlegetnek a borkedvelők, ha a nyári melegben enyhülést keresnek.

Még annyit, hogy fröccsöt – lehetőleg – ne készítsünk ásványvízzel, csakis szódával, valami hideg, savas és persze lehetőleg száraz fehérborból. Rizling, juhfark… ez már ízlés dolga!